Jogszabályváltozások - a Magyar Közlönyben 2021.11.30-án
2021. november 30-án megjelent a Magyar Közlöny 2021. évi 217. számában a Kormány 647/2021. (XI. 30.) Korm. rendelete a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény hatálybalépésére tekintettel egyes törvények eltérő alkalmazásáról. (10. oldal)
A módosító rendelet Záró rendelkezései az 556/2020. (XII. 4.) Korm. rendeletben foglalt - egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedéseket és szolgáltatások veszélyhelyzet alatti működési rendjét meghatározó - paragrafusokat is érinti.
Így többek között az alábbi rendelkezések hatályukat vesztik december 1-jétől –
- a szociális alapszolgáltatásra vonatkozóan :
Ø a Szt. szerinti nappali ellátást nyújtó intézmény épületében a nyújtott szolgáltatás szüneteltethető, azzal, hogy a lakókörnyezetében vagy infokommunikációs eszközökön keresztül történik a szükséges ellátás biztosítása,
Ø étkeztetés esetében a napi egyszeri meleg étel elvitellel, kiszállítással, illetve védettnek minősülő személy esetében helyben fogyasztással is biztosítható,
Ø az ellátás igénybevételéhez szükséges ellátotti jogosultság vizsgálatát nem kell elvégezni,
Ø a személyi és tárgyi feltételektől, a fenntartó döntése alapján ideiglenesen el lehet térni,
Ø egyes szolgáltatási elemek nyújtása a fenntartó döntése alapján szüneteltethető;
- a szociális szakosított ellátásra vonatkozóan:
Ø a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendeletben meghatározott személyi és tárgyi feltételektől ellátási érdekből, a fenntartó döntése alapján ideiglenesen el lehet térni,
Ø a szociális szakosított ellátást nyújtó intézményekben, a családok átmeneti otthonában, a gyermekek átmeneti otthonában és a gyermekotthonban foglalkoztatottak számára 24 órás műszak is elrendelhető, melyet követően 48 óra összefüggő pihenőidőt kell biztosítani.
Az 556/2020 (XII.4.) Korm. rendelet december 1-jén hatályát vesztett rendelkezései, az alább található, külön dokumentumban kerültek összegyűjtésre.
Állomány neve | Méret |
---|---|
Magyar Közlöny 2021. évi 217. szám | 3.25 MB |
556/2020 (XII.4.) Korm. rendelet hatályát vesztett rendelkezései | 20.21 KB |