Kisvonatos kiránduláson jártunk
Élménydúsan telt augusztus utolsó csütörtöke a lakók számára.
Élménydúsan telt augusztus utolsó csütörtöke a lakók számára.
Immár második alkalommal volt szerencsénk állatasszisztált foglalkozásra dr. Varga Orsolyával és Mokka kutyussal.
Az augusztusi alkalomra nem sokkal az olimpia zárása után került sor, így a nemzetközi játékokat jelképező öt karikának fontos szerep jutott egy-egy foglalkozáson belül. Jó hangulatban, komplex testi és szellemi tornában is részesültek a lakók. Ezen az alkalmon fekvő betegeket is látogatott Mokka, meglepetést és nagy örömet okozva nekik. Megható volt, ahogy a kutya közelsége, érintése és szeretete mély érzelemmel telített pillanatokat generált egy-egy lakónál.
Júliusban két helyi tárlatot is megtekinthettünk.
"Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác..."
Remek élményben volt része lakóinknak június 28-án délelőtt.
Péntek Zsolt káplán atya június 11-én mutatta be utolsó szentmiséjét a Zárdakert Idősek Otthonában.
A Kihívás Napját elsőként Kanadában rendezték meg 1982-ben, Magyarországra 1991-ben került.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb határozatának köszönhetően május elsejétől változtak a látogatás szabályai. Ennek köszönhetően Anyák napja hétvégéjén jó páran már személyesen, plexi fal nélkül üdvözölhették családtagjaikat.
Nagyböjt időszaka az étkezési, szórakozási, mulatozási tilalmak ellenére a parasztifjúság körében jellegzetes szokások és játékok ideje volt elődeinknél.
„Lelkem, dalolj a húsvét öröméről!