Víz világnapja
A Víz világnapját idén március 22-én is kékbe öltözve, vízhez kapcsolódó programokkal köszöntöttük.
A Víz világnapját idén március 22-én is kékbe öltözve, vízhez kapcsolódó programokkal köszöntöttük.
Férfi lakóink és kollégáink a Nemzetközi Nőnap alkalmából minden évben verssel, kedves szavakkal köszöntik az Otthonban lakó és dolgozó hölgyeket. Így volt ez idén is. Az üdvözlés nagyon jól esett mindenkinek.
Tisztelt Hozzátartozók!
A járványügyi helyzet kedvező alakulása miatt intézményünkben is megszűntek a járvány idején alkalmazott látogatási és kijárási szabályok.
Az intézmény elhagyására és visszaérkezésére vonatkozó szabályokat - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - a HÁZIREND tartalmazza.
Lakóink egészségi állapotát figyelembe véve az intézmény elhagyása minden esetben kísérővel tehető biztonságossá (lásd Házirend).
„Látogatási idő: naponta de. 10 órától, du. 18 óráig. Súlyos beteg ellátott hozzátartozója előzetes megbeszélés után a gondozási egységvezető ápoló engedélyével, más időpontban (szükség szerint éjszaka is) a beteg ellátott mellett tartózkodhat. A látogatók érkezését a recepción/portán szolgálatot teljesítő munkatársunk regisztrálja. Látogatók fogadása elsősorban a közösségi helyiségekben és az udvaron biztosított, a többágyas lakószobákban (tekintettel a többi lakótárs privát szférájára) csak a fekvőbetegek látogathatók. A látogatókra is érvényes a látogatás idejére a Házirend betartása.” (Házirend-Látogatás)
Kérjük, hogy lehetőség szerint előre jelezzék, ha az Ellátottakat az intézményből - akár rövid időre is – el szeretnék vinni, illetve ha fekvőbeteghez jönnek látogatóba. Amennyiben nem tesznek előre jelzést, akkor kérjük, hogy türelemmel várják ki, míg a munkatársaink rendelkezésükre tudnak állni.
A látogatások ideje alatt a szájmaszk használatát az aktuális Népegészségügyi szabályok alapján kérjük betartani. Az aktuális szabályokról a portán kapnak tájékoztatást.
Izolált Lakó nem látogatható!
A 2021.11.23-án kiadott látogatási és kijárási korlátozásokkal összefüggő szabályok 2022.03.08-án visszavonásra kerülnek.
Dabas, 2022.03.08.
„Szita, szita, péntek,
vége van a télnek,
kikeletet köszönteni jönnek a népek.
Gyönyörű tavaszias februári napon idéztük fel életünk fontos eseményeit, köztük az egyik legmeghatározóbbat, a rendszerváltást, melytől sok magyar szebb, reménytelibb jövőt várt.
Kutyás élményprogram keretében járt nálunk Dr. Varga Orsolya és Mila, valamint bemutatkozott a csapat legfiatalabb tagja, a hat hónapos Arti, aki egy igazi kis felfedező és energiabomba. A lakók szeretettel fogadták az ifjú négylábút is. A Milával közös feladatok, játékok most is jókedvre derítették a részvevőket. Az ismerkedést követően Arti is bemutatott néhány egyszerűbb feladatot.
Köszönjük a lehetőséget, és nagyon várjuk a következő találkozást.
Dabas, 2022.02.09.
RÉSZLEGES LÁTOGATÁSI ÉS INTÉZMÉNYELHAGYÁSI TILALOM
A Zárdakert Idősek Otthona BOROSTYÁN FÉRFI RÉSZLEGÉN 2022.02.14-től, 2022.02.21-ig látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendeltünk el a megszaporodott koronavírus fertőzések miatt.
Dabas, 2022.02.14.
Kocsis Edina intézményvezető
„A lelki élet egyik legfontosabb eleme az imádság, ami az ember legalapvetőbb megnyilvánulása Isten iránt.” Romano Guardini
Január 26-án intézményünkbe látogatott Juhos Imre, a Katolikus Szeretetszolgálat munkatársa, mentálhigiénés szakember.
Előadásában a keresztény művészetben megjelenő alkotások szereplőinek üzenetéről beszélt. Érintette a megtestesülés misztériumát, a betlehemi jelenet szereplőinek üzenetét életvezetés és életesemények szempontjából. Miközben taglalta ezeket a kérdéseket, egyszerű, követhető gondolatmenetével tárta elénk a művészi ábrázolás és az életünk között felfedezhető párhuzamot. Lakóink figyelmét sikerült felkeltenie, és az érdeklődésük is nagy volt a képi megjelenítés és a hozzáfűzött gondolatok iránt. Ebből a bensőséges légkörben megtartott előadásból sok erőt merítettek lakóink, és saját gondolataik, élményeik megosztására is volt lehetőségük.
Köszönjük Juhos Imrének, hogy ezzel az előadásával betekintést nyújtott a művészet által feltárulkozó spiritualitás világába!
Kökényesiné Gombár Zsuzsanna
2022.01.26.
Január első napjaiban, Vízkereszt előtt még karácsonyi díszében tekintettük meg lakóinkkal a Halász Móricz-kúriát.
"Amikor ezt az üzenetet írom, még nem tudhatom, hogy pontosan ki fogja kapni. De akárki is olvassa ezt, csak azt szeretném mondani, hogy a sok furcsa és rossz dolgok ellenére, amik mostanában történtek, a karácsony mindig is a szeretet ünnepe marad..." egy diák sorai
"A karácsony nem emberi találmány, a karácsony Isten meglepetése.
A karácsony olyan tempóval száguld felénk mint egy gyorsvonat,
én meg szeretném lelassítani, hogy annál jobban élvezhessem." Carole Matthews, Szeress karácsonykor