Kutyás terápia dr. Varga Orsolyával és Mokkával
Novemberben ismét nálunk járt dr. Varga Orsolya és Mokka kutya.
Novemberben ismét nálunk járt dr. Varga Orsolya és Mokka kutya.
„Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni. Urunk Jézus szavára emlékezve: nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Ap.csel.20:35
Reményik Sándor
Halottak napja
Halottak napja van. Az első,
Mióta döngve hullott Rá a hant.
A Sír tövében egy-egy fénybogár
Csillog. Különben sötét a határ,
S hosszú az éj alant.
Az ősz mindig a betakarítás időszaka volt, ami nem pusztán a munkát jelentette. Az egész évi munka beérett gyümölcsét ünnepelték ekkor, és sok helyütt ünneplik még ma is.
Dabas Város Önkormányzata idén is ünnepi műsorral köszöntötte a településen élő szépkorú, vagy ahogy polgármester úr fogalmazott „régóta fiatal” polgárait.
Két év kényszerszünet után, a korábbiaknál lényegesen szerényebb körülmények között került megrendezésre szeptember 24-én, szombaton délelőtt a Zárdakert Otthon Családi Délelőttje.
Sok szeretettel várunk minden kedves hozzátartozót, rokont a 2022. szeptember 24-én, szombaton délelőtt 10 órától megrendezésre kerülő CSALÁDI DÉLELŐTTRE.
„Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.”
Reményik Sándor: Mindennapi kenyér, részlet
Július 14-én lakóink a helyi Kossuth Galéria és Helytörténeti Múzeumba látogattak el, ahol a Dabas építészeti értékei, valamint Dabas, a nyolc torony városa című állandó kiállításokat tekintették meg.
A tárlatlátogatás mellett fergeteges zenés délutánban is részük volt az időseknek. 27-én délután Smida Jánost üdvözölhettük a Zárdakertben. János énekével és zenéjével remek hangulatot teremtett. A közös ének mellett jó páran táncra is perdültek, ki-ki a maga lehetőségeihez és adottságaihoz mérten.
Lakók és dolgozók egyaránt hálásak vagyunk Jánosnak, hogy zenéjével ilyen örömteli délutánt varázsolt az otthonba.
Nagy örömünkre szolgált, hogy az Inárcson megrendezett Hős Klub Tábor ifjú résztvevői július 13-án, szerdán délelőtt hozzánk is ellátogattak műsorukkal.