Zárdakert Otthon hírei

Köszönet Dabas Város Önkormányzatának!

Vannak, akik hivatásuknak választották az elesettekről való gondoskodást, odafigyelést, az önhibájukon kívül rászoruló, nehéz, olykor kilátástalan helyzetbe került, vagy éppen idős és beteg embertársaink felkarolását, segítését. A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége 1997-ben kezdeményezte, hogy november 12-ét a társadalom megbecsülésének jeleként a Szociális Munka Napjaként emléknappá nyilvánítsák. Magyarországon először 1998-ban került sor ennek megünneplésére.

Dabas vezetése minden évben ünnepi műsorral kedveskedik ilyenkor a város szociális dolgozóinak.

Szívből szeretnénk megköszönni, hogy Dabas Város Önkormányzata most is gondolt ránk, és az elismerő szavak mellett valamennyi dolgozónak csomaggal kedveskedett ebből az alkalomból! Jelen világunk folyamatos kihívásai, nehézségei közepette még inkább megható az a megbecsülés és szeretet, amit itt helyben mindig kapunk.

Köszönjük!

Októberi pillanatok

Október, és önmagában az ősz a mérlegelés időszaka, amikor egy kicsit megállunk és végiggondoljuk, hol is tartunk most. A búcsúzás, és az elcsendesedés mellett benne van ebben az időszakban a változás is.

A hidegebb idő beálltával az Otthonban is előkerültek az őszi hangulatú díszek. Az új dekorációk elkészítésében lakóink is maximális lelkesedéssel, és jókedvvel vettek részt. A kész alkotásokat pedig azóta is örömmel szemlélik nap mint nap.

70 éves a Zárdakert Idősek Otthona

„Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.”  Lk. 6,31

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1950-ben abból a célból hozta létre a Katolikus Szeretetszolgálatot, hogy a szerzetesrendek feloszlatása miatt ellátás nélkül maradt, idős, beteg szerzetesekről és apácákról gondoskodjon. A rendektől elvett számtalan épületből öt településen hoztak létre állami fenntartású szociális otthont a számukra, ezek egyike volt Gyón. Október 15-én lesz 70 éve, hogy megérkeztek ide az első apácák.

Oldalak