Vörös kód

1993.évi III. törvény:
„65/E. §
 
(3) A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a –10 °C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet, tartósan 27 °C feletti napi középhőmérséklet vagy egyéb időjárási körülmények esetén a meteorológiai szolgálat második szintű veszélyjelzése esetén a regionális diszpécserközpontokon keresztül vörös kód figyelmeztetést ad ki, amelynek ideje alatt a bentlakásos intézmények – a diszpécserközpont előzetes jelzése alapján – a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett ellátási formájuktól, ellátási területüktől és férőhelyszámuktól függetlenül kötelesek az intézménybe érkező hajléktalan személynek élete és testi épsége megóvásához szükséges mértékben a pihenés, télen a melegedés lehetőségét biztosítani. Az ellátás ideje alatt intézményi jogviszony nem jön létre. A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a Szociális Ágazati Portálon a vörös kód ideje alatt alkalmazandó eljárásrendet tesz közzé.”

Fontos kihangsúlyozni, hogy nem arról van szó, hogy az intézményeknek a meglévő férőhelyei terhére kell az ideiglenes befogadást biztosítani, a krízisellátás független a rendelkezésre álló férőhelytől, kapacitástól.

FELKÉSZÜLÉS

A protokoll értelmében a bentlakást nyújtó szociális intézmények feladatai a felkészülés szakaszában- röviden (A részletes feladatokat a protokoll tartalmazza):

A nem hajléktalanokat ellátó intézmény vezetője:

  • megvizsgálja és kijelöli azokat a helyiségeket, amelyek a protokoll szerint ellátandó hajléktalanok befogadására alkalmasak. (végszükség eseté akár földre teríthető matracok)
  • megállapítja, hogy - a protokoll szerinti ellátás tekintetében – hány embert, illetve férfiakat vagy nőket tud egyidejűleg ellátni a vörös kód ideje alatt
  • kijelöli a munkatársai közül a kapcsolattartót, akit a regionális diszpécser szolgálat kereshet a vörös kóddal kapcsolatos ügyekben, és aki felelős a vörös kód ideje alatti ellátásért
  • minden év október 15-ig és május 15-ig a regionális diszpécserszolgálat felé jelzést tesz, hogy a vörös kód ideje alatt hány és milyen nemű hajléktalan befogadásáról tud gondoskodni, valamint arról, hogy a befogadó intézménnyel napi 24 órában hogyan tudják felvenni a kapcsolatot a diszpécserszolgálat munkatársai
  • a befogadó intézmény dolgozóit és lakóit tájékoztatja vörös kód ideje alatti teendőkről és tudnivalókról.

A vörös kód kiadása és visszavonása:

Közzététel:

http://www.kormyany.hu

http://www.diszpecserportal.hu

http://szocialisportal.hu

Az Államtitkárság gondoskodik arról, hogy az érintett szolgáltatók az Igénybevevői Nyilvántartásban (KENYSZI) megadott e-mail címen keresztül is értesítést kapjanak a vörös kód kiadásáról, illetve visszavonásáról

VÖRÖS KÓD IDEJE ALATT:

A protokoll értelmében a bentlakást nyújtó szociális intézmények feladatai a vörös kód ideje alatt - röviden (A részletes feladatokat a protokoll tartalmazza):

A fogadó intézmény:

  • az ügyfél megérkezését követően visszajelez a diszpécser központnak
  • az életet és testi épséget veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében szükség szerint ételt és italt biztosít az ügyfélnek.
Állomány neveMéret
PDF ikon voroskod_protokoll.pdf385.17 KB