Kéttornyú templom magasodik a pusztában Tiszaalpár közelében. A Szent Benedek Leányai Társasága zárdatemploma ez. A zárda mellett helyezkedik el a Katolikus Szeretetszolgálat Pax Otthona.

Vajon milyen erő működteti az idősek otthonát?

Az otthon nevéből adódóan választ kapunk a kérdésre, és az ott élők és dolgozók hitvallása egyben meg is erősíti a lelket.

„A másokért végzett munka, az odafigyelés, a törődés, a szeretet olyan kincs, amelyből minél többet adunk, annál több lesz nekünk is.”

Mennyire hiányoznak, és mennyi melegséget ontanak e szavak az emberi élet folyamában és így a támaszra és oltalomra szoruló idősek mindennapjaiban!

Lassú óvatos léptű sétára indulunk.

      Az otthon bejáratával szemben fénykereszt.

Csend és nyugalom árad szerte, s a betérőnek az az érzése támad, hogy először meg kell állnia és elrebegni egy imát. Lassan körbe pillantva azt is észrevesszük, hogy milyen messze nyúlik a sík határ és sárgásbarna leveleket hord a szél, az ősz már kopogtat.

Az Otthon épülete szépen bele simul a tájba, az udvart hatalmas öreg fa uralja ezzel is utalva az itt élőkre. A szobákban minden adott a nyugodt pihenésre. A közösségi helyiségek világosak és virágosak. A külvilággal való kapcsolattartást segíti a nagyképernyős tv, a telefon. Mert jó az, ha időnként megcsörren még, mert keresik az embert. Itt már véget ér a takarítás, a nagymosás, a teregetés, a főzés időszaka. Illatosan ropogós, vasalt ruhák kerülnek észrevétlen vissza a szekrénybe.

  Az ebédlőben szépen terített asztal vár. Családias légkört idéz a levesestál, a kancsóban tiszta víz.A koszt házias, helyben készített, finom.A kiszolgálás kedves. Szedünk, merítünk, az adag nem kimért, és aki kéri, még a kávéját is elszürcsölheti, úgy mint régen, hajdanán.

Nem mindenki tud az ebédlőben megjelenni, nekik a nővérkék segítenek az étkezésben.

Az út vége törvényszerű, de nem mindegy hogyan és miképp!

Itt az utolsó emberi pillanatig megőrizhető a tartás és méltóság.

Éltető erő a napi cél, különböző foglalkozások teszik színessé a napokat, igazodva az igényekhez-hangulatokhoz, figyelembe véve egyházi és állami ünnepeket, jeles napokat. „Okozz másoknak örömöt, amikor csak teheted, adj, dicsérj, segíts, hajolj le, szárítsd a könnyeket”- írja Tóth Endre egyik gyönyörű versében.

„Műveljük meg kertjeinket…” lám, mily igaz Voltarie mondása is. Itt élőként már nem kell nagy lépéseket megtennünk, csak kicsi, elvégezhető napi célokat kell kitűznünk.

   Az udvar rendezett, körbe virágos ágyások ahol, aki bírja és teheti, kertészkedhet is, ültethet virágot, gondozhatja azt.

A társasági életre, jó kis beszélgetésre padok invitálnak, melynek a nagy fa ad hűvös árnyat. 

Az emeleten könyvtár van, jó látni az ott sorakozó könyveket, a falra akasztott képeket, idézeteket, azt tesszük magunkévá belőlük, amire még van hely szellemünkben, amire még rácsodálkozunk.

 A mozgással is éltető erőt nyerhetünk, a mindig kéznél lévő séta mellett a napi torna gyengéd erőpróba. Pezsdítő masszírozás, gondolataink helyes irányba terelése is megoldott.

Az öregség nem betegség, mégis sok sebet kell begyógyítani, amit  egy életen keresztül szereztünk, és ezek feldolgozása nem mindig sikerült. Itt erre is van lehetőség, egyéni és csoportos beszélgetések segítenek ebben, valamint a Kedves Növérek és a panonhalmi bencés atyákra is bizton számíthatunk.

A lakók és az ápolók sorsa itt nagyon összefonódik.

Az itt leírtak töltik ki az időskor napjait, széles a paletta, széles a választék. És aki mindebből már csak annyit tud meríteni, hogy társára figyel, meghallgat és megköszön, ezt is lehet áldással tenni és fogadni. Szűkül a tér, de a kicsiny mindig lehet számunkra alázattal viselt, szerény békességgel megtöltött teljesség.

Amikor kisétálunk a fénykereszthez, vagy ránézünk az ablakból, a fény azt üzeni, hogy a hit ereje az, ami mássá teszi ezt az intézetet.

Kéttornyú templom magasodik a pusztában nem messze Tiszaalpártól.

Drága Barátaim és kedves mindannyian, a Pax Otthonba való beköltözés jó választás és jó döntés volt.               

                                                                                                                                                                                         Dr. Papp Ilona elbeszélése nyomán