Ünnepélyes megnyitóval elindult a szociális vezetőképzés

Ünnepélyes megnyitóval indult útjára február 15-én Győrben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Katolikus Szeretetszolgálat által közösen szervezett, a szociális intézmények vezetőinek törvényben előírt továbbképzése.

A képzés első napján a Hotel Rába City Centerben rendezett ünnepélyes megnyitón részt vett Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a PPKE nagykancellárja; Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója; valamint Nemesi Attila László, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (BTK) tanulmányi dékánhelyettese.  A rendezvényt  Rostáné Riez Andrea, a PPKE BTK egyetemi adjunktusa, a Szociális Vezetőképzés Tanszék tanszékvezetője, a most induló vezetőképző szakmai vezetője koordinálta.

A közösen szervezett képzés a vezetői tevékenységhez szükséges alkalmasság és kompetenciák gyakorlatorientált fejlesztését célozza meg az ország különböző régióiban, annak érdekében, hogy az érintettek a jogszabályi kötelezettségüket a rendeletben megszabott határidőn belül teljesíthessék.

Az alap- és mesterképzésre szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények vezetőit várják. Az alap szintű képzésre kötelezettek az országban elsőként vehetnek részt a meghirdetett képzésen.

A Győrben elindult képzés Egerben és Székesfehérváron is indul még 2019 év első felében.

A programról beszámolót olvashatnak a Magyar Kurír honlapján:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/a-szeretetre-epitve-elindult-szocialis-intezmenyek-vezetoinek-tovabbkepzese-gyorben

Valamint videót láthatnak az eseményről az alábbi internetcímen:

http://tv.gyorplusz.hu/cikk/gyorben-indult-a-vezetoi-kepzes.html