Tizenegyedik névadó ünnepség

2007 óta hagyományosan minden esztendő augusztusában a Szent Klára Idősek Otthonában névadó ünnepség zajlik, amikoris az intézmény munkatársai együtt töltenek egy kellemes napot lakóikkal, azok hozzátartozóival, társotthonaik munkatársaival, meghívott vendégeikkel. Nem volt ez másként az idén sem: augusztus 2-án, szerdán a rekkenő hőség ellenére sokan összejöttek az intézmény ezen rendezvényére.

Az intézmény dolgozói szeretettel ápolják ezt a hagyományt, amely összeköti őket, s rendszerint arra törekednek, hogy meghívott kedves vendégeikkel közösen jól érezzék magukat. A program ezúttal is hálaadó szentmisével kezdődött a Barátok templomában, amelyet dr. Novák István főigazgató, plébános és Czapkó Mihály katolikus pap celebrált. A szentbeszédet ezúttal a jelenleg Rómában tanuló Czapkó Mihálytól hallottuk.

Bevezetőjében Szent Kláráról beszélt a jelenlévőknek. Elmondta, hogy Klára megérezte, hogy az Isten kiválasztja őt, világos, tiszta jelet, kérést kapott. Istennek szentelte magát, életét.

„Mindennek megvan a maga értékrendje a világban. Isten szemében elsősorban az ember áll. A szeretetszolgálat következménye a szeretetnek, melyben jelet kapunk az Úrtól, hogy az ember van az értékrend első fokán. Mit jelent az, hogy valaki egyértelmű jelet kap? Van-e az életben olyan valaki, vagy valami, amiért mindent oda tudnánk adni? Minden, ami ezen a világon van kincs, érték. Fel kell tudni ismerni, milyen kincset találtunk. Mindennek az értelme akkor lesz való, ha érték van az életünkben. Igazgyöngy: Jézus Krisztus, aki szenvedése árán megváltotta az emberiséget. Ezáltal nekünk adta a lehetőséget, hogy az örök életre eljussunk. A szentek ragyognak, mert ami bent van, kívül is ragyog. Mindent úgy kell tenni, mintha Jézus Krisztust szolgálnánk tisztán, szeretettel.” – hallhattuk a szentbeszédben.Az ünnepség a Szent Klára Otthon udvarán folytatódott, ahol az intézmény vezetője Vargáné Deme Katalin mondott köszöntőt.

„Ma kettős ünnepünk van. Angyalos Boldogasszony napja és otthonunk védőszentjének Szent Klárának a megünneplése. Szent Ferenc és Szent Klára Istennek szentelt életútjai elénk tükröződnek napjainkban is. A Ferences templom mellett található a porciunkulai kápolna, amely a közelünkben van. Ide varázsolva az Assisiben található meghittséget. A béke városaként ismert Assisi, ahol immár 30 éve II. János Pál pápa - akit ma szentként tisztelünk - kezdeményezésére keresztény vezetők találkoznak, imádkoznak a békéért, minden ember közös kincséért. Most tizenegyedik alkalommal vagyunk így együtt Assissi Szent Klára ünnepén. Megállunk egy kicsit. Feltöltődünk, közös ünneplésben erősítjük egymásban az összetartozást, amelyre nagy szükségünk van jelenünkben és a jövőbe tekintve is.” – hallhattuk.

A program részeként elsőként a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjait láthattuk, akik a  hajdani jász viseletről tartottak bemutatót, a csoport művészeti vezetőjének Hortiné dr. Bathó Editnek a közreműködésével. Az agapé előtt a jászberényi önkormányzat nevében Nagy András, a Humánerőforrás Bizottság elnöke mondta el gondolatait, amelyben kiemelte az intézményben folyó fáradhatatlan munkát, gondoskodást, amellyel a munkatársak ápolják az otthon ellátottait.Az ünnepség második, s egyben befejező részében, a Budapesti Fedák Sári Színtársulat tagjai léptek színpadra. Haberle Erika és Juhász László igazi slágerdalokkal koronázta meg a nap programját, amely közös énekléssel egészen késő estig tartott.