Tanúsítványátadás a szociális vezetőképzést sikeresen elvégzettek részére

2019. július 5-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar dísztermében Piliscsabán, ünnepélyes keretek között került sor a szociális vezetőképzésen sikeresen részt vevők tanúsítványának átadására.

Jogszabályi felhatalmazás alapján a szociális vezetőképzés megszervezésére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is jogosulttá vált, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében a Katolikus Szeretetszolgálattal való együttműködésben valósít meg.

Az átadó ünnepség házigazdája Rostáné Dr. Riez Andrea a Szociális Vezetőképzés Tanszék megbízott tanszékvezetője volt, aki üdvözölte a megjelenteket, köszönetet mondott a képzés megvalósulásában résztvevő oktatóknak és a résztvevőknek egyaránt.

Ezt követően Dr. Nemesi Attila László dékán-helyettes mondott köszöntőt, amelyben felidézte Veres András püspök szavait, amelyet 2019. február 15-én a képzés ünnepélyes megnyitóján mondott, ahol a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Katolikus Szeretetszolgálat elsőként indított alapszintű szociális vezetőképzést. Eddig összesen 3 csoport alap- és 3 csoport mesterképzést indított a két szervezet Győrben, Egerben és Székesfehérváron 177 fő részvételével.

Dr. Radnainé Dr. Egervári Ágnes a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd beszélt a vezetői feladtok nehézségéről és a szociális területen dolgozó vezetők speciális helyzetéről. Kiemelte, hogy a képzés során a tréningek éppen ebben a helyzetben nyújtanak segítséget, hiszen a szociális területen dolgozók a személyiségükkel dolgoznak. Megköszönte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatását, illetve az Egyetem nyitottságát.

Ezt követően Wetzlné dr. László Márta, aki tutorként vett részt a képzésben mondta el a képzéssel, a résztvevőkkel kapcsolatos inspiráló tapasztalatait kiemelve, hogy a szociális területet érintő valós problémákat hoztak be témaként a résztvevők a képzés folyamán. Majd a frissen tanúsítványt szerzett résztvevők köréből Kiss Csaba Gábor számolt be arról, hogy a szociális vezetők számára milyen jelentőséggel bír ez a képzés, milyen gyakorlati és elméleti haszna volt a részvételnek.

Az ünnepség kiemelkedő részeként ezután a nagy számban személyesen megjelenő résztvevők átvették a képzés sikeres elvégzését igazoló tanúsítványukat.

Végül Prof. Dr. Hidas Zoltán, PPKE BTK tudományos dékánhelyettes, a Szociológiai Intézet vezetője zárta az ünnepséget, aki egy idézetet olvasott fel a Bibliából, amelynek kulcs mondata volt, hogy „nincs emberem” (Jn. 5.7). A szociális ellátórendszer és ez az új képzés is azért van, hogy aki rászorul a támogatásra, annak legyen embere, aki megfelelő módon tudja segíteni Őt.
Reményeink szerint ebben a küldetésben nyújthat képzésünk segítséget a résztvevők számára.

A szociális vezetőképzést 2020-ig Európai Uniós forrásból az EFOP 3.8.2. kiemelt projekt és a VEKOP 7.5.1-16 projekt finanszírozza.