Szüreti mulatság - "mindenki nevenapja" a Szent Klára Idősek Otthonában

Szüreti mulatság - "mindenki nevenapja"

Intézményünkben hagyomány, hogy szeptemberben szüreti mulatsággal egybekötve megünnepeljük “mindenki nevenapját”. Az idén ez az alkalom szeptember 16-án valósult meg. A hátsó udvarrészünkben asztalokat, székeket helyeztünk el, itt tartottuk a közös ebédet lakóinkkal, munkatársainkkal együtt. Ezt megelőzően a terápiás munkacsoport tagjai verssel köszöntötték az időseket, névnapi köszöntőket mondtak, majd szüreti versekkel hozták meg a jó alaphangulatot a délelőtthöz. Ekkor került sor arra is, hogy a Lakiteleken előadott produkciókat a többi ellátott és dolgozó is meg tudta hallgatni, hiszen az ott szereplők előadták a Tevékeny Élet Fesztiválon szeptember 7-én bemutatott előadásaikat. A közös délelőtt beszélgetéssel, nótázással ért véget.