„Szólj Uram, és hallja a te szolgád”

A Katolikus Szeretetszolgálat 15 intézményének gondozottjai és dolgozói közös zarándoklaton vettek részt Mátraverebély-Szentkúton. A korábban a Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódó - idén a járványhelyzet miatt szeptember 3-án megtartott zarándoklaton közel 400-an vettek részt. 

A kegyhelyen köszöntötte a zarándokokat dr. Orosz Lóránt OFM atya, a kegyhely igazgatója, majd dr. Vajda Norbert, a Szeretetszolgálat főigazgatója is, aki elmondta: régen várták a mai napot, hogy a tavaly elmaradt zarándoklat után idén ismét együtt lehessenek Szentkúton az Úrral – és egymással is.

A szentmisét a Szeretetszolgálat lelkiatyja, Burányi Roland atya a ferences atyákkal, meghívottakkal és a Szeretetszolgálat otthonaiban élő atyákkal koncelebrálva mutatta be. Prédikációjában a zarándoklatról, mint lelki jelenségről beszélt. Kiemelte: a zarándoklat egykor arról szólt, hogy az ember elindult, hosszú időn keresztül járta, kereste az útját, mire megérkezett a célhoz. "A kimozdulás önmagában kevés. Az utazás akkor válik zarándoklattá, ha Isten jelenlétében történik. Ha engedem, hogy az Úr mellém szegődjön, ha megnyitom a szívem felé. Ha szavak nélkül is hagyom, hogy dolgozzon a lelkemen. Vagy csak csendben vagyok, és a kis Sámuel próféta szavaival élek: "Szólj Uram és hallja a Te szolgád" - mondta el Burányi Roland. 

"Egy igazi zarándoklat gyümölcse egy olyan lélek, amely nem érzi jól magát a hétköznapi pitiánerségek, kicsinyességek, szűkkeblűségek világában" - hangsúlyozta az atya. Felidézte Ábrahámnak, az első igazi zarándoknak a példáját, aki hagyta, hogy útja során Isten átformálja, alakítsa, és aki népével együtt az út végére "választott néppé" tudott alakulni. Ábrahám után először a gyermek Jézus jeruzsálemi eltűnésén, majd a már felnőtt Megváltó nyilvános működésének példáján keresztül világított rá arra, hogy a hosszú út, amely a Golgotához vezetett, nem egy vesztébe rohanó út. A tanítványok is az ő példáján keresztül értették meg, hogy az "Atyához vezető út hazatérés". 

Prédkiációja végén az atya rávilágított a Szeretetszolgálat különleges zarándoklatára: azért jöttek össze a különböző helyekről a különböző életkorú emberek, hogy együtt tudatosítsák: "Mária nyomában közelebb kerüljünk Istenhez." 
"De azért is, hogy tudatosítsuk életünk zarándok jellegét. Hogy vannak gyökereink, de egy nagy végső célunk van: Isten. De ezt a célt akkor érjük el, ha az életünk nem hánykolódás az élet hullámverései közt, ha nem céltalan botorkálás izmusok és divatos filozófiák között, hanem zarándoklat, kimozdulás magunkból, beengedve Istent" - mondta el Burányi Roland. Roland atya homíliáját ide kattintva tekinthetik meg.

A szentmise keretében Dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára és Dr. Németh Gábor, az MKPK irodaigazgatója, valamint a koncelebráló atyák kiszolgáltatták a betegek szentségét a Szeretetszolgálat arra felkészült ellátottjai és munkatársai részére.

A program a Hazai Egyházi és Nemzetiségi Támogatások program - Egyházi közösségi célú programok támogatása kiírása alapján az EKCP-KP-1-2021/1-000676 pályázat forrásainak segítségével valósult meg.