Szociális vezetőképzés tanúsítványok átadása a 2019. év őszén végzetteknek

2020. január 24-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar Dísztermében, Esztergomban ünnepélyes keretek között került sor a 2019. év őszen indult szociális vezetőképzés esztergomi alap és mester szakán sikeresen részt vevők tanúsítványának átadására.

A 25/2017.(X.18.) EMMI rendelet alapján a szociális vezetőképzés megszervezésére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is jogosulttá vált, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében a Katolikus Szeretetszolgálattal való együttműködésben valósít meg.

Az átadó ünnepség házigazdája Rostáné Dr. Riez Andrea a Szociális Vezetőképzés Tanszék megbízott tanszékvezetője volt, aki üdvözölte a megjelenteket, köszönetet mondott a képzés megvalósulásában résztvevő oktatóknak és a résztvevőknek egyaránt.

Ezt követően Nyitrai Imre a SE Szociális Vezetőképzés stratégia vezetője mondott köszöntőt, melyben kiemelte a szociális vezetőképzés fontosságát, időszerűségét.

Czibere Károly a Károli Gáspár Református Egyetem c. egyetemi tanára üdvözölte a megjelenteket, majd beszélt a vezetői feladtok nehézségéről és a szociális területen dolgozó vezetők speciális helyzetéről. Kiemelte, hogy a képzés célja a vezetői tevékenységhez szükséges alkalmasság és kompetenciák gyakorlatorientált fejlesztése.

Németh Zoltán oktatóként vett részt a képzésben, akinek véleménye szerint „a képzésünknek a tudásanyag átadásán túl további fontos hozadékai is vannak. Ezek a kialakult - vagy esetleg újra felfedezett - emberi és szakmai kapcsolatokban, az ágazaton belüli, az ország különféle pontjai közt átívelő párbeszédben, a hatékony együttműködésben, frissülő szemléletmódban ölthetnek testet.”

A frissen tanúsítványt szerzett résztvevők köréből Vodicskáné Ráczkövi Ildikó számolt be arról, hogy a szociális vezetők számára milyen jelentőséggel bírt a képzés, mit kaptak ettől a képzéstől. Kiemelte, hogy a képzés kapcsán lehetőséget kaptak a vezetők szorosabb munkakapcsolat kialakítására is.

A 2019. év őszén indult esztergomi képzésre 48 fő jelentkezett, akik átvették Ulakcsai Gábortól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar Oktatáskoordinációs és Külügyi Osztály vezetőjétől a képzés sikeres elvégzését igazoló tanúsítványukat.

2020. január 31-én, Máriapócson, a II. János Pál Idősek Otthonának rendezvénytermében ünnepélyes keretek között került sor a 2019. év őszen indult szociális vezetőképzés nyíregyházi alap és mester szakán sikeresen részt vevők tanúsítványának átadására.

Az átadó ünnepségen a megjelenteket Rostáné Dr. Riez Andrea a Szociális Vezetőképzés Tanszék megbízott tanszékvezetője üdvözölte és köszönetet mondott a képzés megvalósulásában résztvevő oktatóknak és a résztvevőknek egyaránt. Elmondta, hogy számára a képzés legnagyobb hozadéka a csoportokban kialakult személyes szakmai kapcsolat, az összetartás és a kölcsönös támogatás létrejötte.

Roboz Zsóka, mint a nyíregyházi csoportok oktatója és mentora üdvözölte a megjelenteket. Kiemelte a képzés jelentőségét és örömmel tapasztalta, hogy a képzés csapattá kovácsolta a részt vevőket, amit a megjelentek nagy létszáma is igazolt.

A nyíregyházi képzésre 66 fő jelentkezett, akik Lőw Gábortól, a képzésben résztvevő oktatótól, valamint az ünnepélyes tanúsítvány átadó házigazdájától átvették a képzés sikeres elvégzését igazoló tanúsítványukat.

A szociális vezetőképzést 2021-ig Európai Uniós forrásból az EFOP 3.8.2. kiemelt projekt és a VEKOP 7.5.1-16 projekt finanszírozza.