Szociális munka ünnepe a Szent József Házban Solymáron

A XXIII. János Otthon Szent József Házában, 2022. november 10- én tartották meg a szociális munka ünnepét. Kecskés Katalin telephelyvezető köszöntötte munkatársait és János Atyát, ezután osztotta meg gondolatait a szociális munkáról, a munka sokrétűségéről. Kitért arra, hogy a szociális munka nem csak fizikailag, de mentálisan is leterheli ezen szakmai területen dolgozókat. Éppen ezért erre a napra, János Atyával egy programot hozotak lelki nap keretében, melyben egymás megismerése, erősítése és az erőforrások felkutatása, feltárása volt a cél. Ezzel is hozzájárulva a közösen eltöltött időhöz, erősítve  a dolgozói kapcsolatokat. Csoportos és egyéni feladatokkal, játékkal, humorral zajlott a délelőtt. Ezután a telephelyvezető közvetítte, Balog Józsefné intézményvezető asszony köszöntője mellett, Vajda Norbert főigazgató úr köszöntőjét. Az agapé előtt személyre szóló köszönőkártya lett átadva minden munkatársnak.

Szívből köszönjük a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítványnak, hogy támogatta pénzügyileg ünnepünket.

Kecskés Katalin telephelyvezető