Szent József Ház hírei

Nyári gyermektábor Máriaremetén

Örömmel adjuk hírül, hogy az idei évben is, nyári napközis tábor szervezünk a XXIII. János Otthon máriaremetei részlegein, 2022. július 25-től 2022. július 29-ig, gazdag programokkal és étkezés biztosításával.

Az évek óta megszervezett öt napos „Generációk közötti kapcsolatot erősítő program” rendkívül jó hatással van időseinkre. Ismét testközelből átélhetik anyai – nagymamai örömeiket és a gyerekek – fiatalok találkoznak az időskorral, demenciával, mint az élet velejárójával, mindezt keresztény értékrendű közegben. A közös programok egész évre szóló visszaemlékezést biztosítanak mindenki számára.

A lakók – hozzátartozók pénzbeli adományának és az önkéntes munkatársaknak köszönhetően, az idei évben is térítésmentesen tudjuk biztosítani a napközis táborunkat.

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lappal és egészségügyi nyilatkozattal lehet Elek Viktória telephelyvezetőnél.

E-mail elérhetősége: elek.viktoria@szeretetszolgalat.hu. Kérdés esetén a +3630 272 8073 telefonszámon is elérhető a telephelyvezető.

Ízelítőül mellékelünk a 2021. évi nyári táborról néhány képet.

Szeretettel hívjuk és várjuk munkatársaink gyermekeit, unokáit és lakóink unokáit, dédunokáit!

-intézményvezetés-

Húsvétra készülődés a Szent József Házban

Kedves Hozzátartozók!

Néhány pillanatképet osztunk meg a Szent József Ház lakóinak húsvéti készülődéséről.

Az alábbi verssel kívánunk a Feltámadás örömében teljes Húsvétot!

Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom
S az élet: győzelem az elmuláson.
 

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
 

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

 

Áldott Húsvétot

Pilinkszky János gondolataival kívánunk mindenkinek áldott Húsvétot!

XXIII. János Otthon vezetősége

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.
 
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Szervezeti integrációról tájékoztatás

Kedves Hozzátartozók, Érdeklődők!

Amint minden lakónk családja, írásban értesítést kapott, a Katolikus Szeretetszolgálat, mint Fenntartó, - a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyásával - a Katolikus Szeretetszolgálat Szent József Otthon további hatékonyabb/gazdaságosabb működés érdekében, strukturális változásokat, átszervezést hajtott végre, racionalizálva az eddigi munkaszervezetét és célul kitűzve az intézmény hosszútávú biztonságos működtetését.

2022. január 1-jével, a Katolikus Szeretetszolgálat Szent József Otthon önállóságát megszüntette és a  Katolikus Szeretetszolgálat, XXIII. János Otthon (1029 Budapest, Máriaremetei út 187.) telephelye lett, Katolikus Szeretetszolgálat, XXIII. János OtthonSzent József Ház néven. 

Fentiek értelmében az intézményvezetője Balog Józsefné, a telephelyvezetője Kecskés Katalin 2022.02.09-től. (A főigazgatói tájékoztató a mellékletben olvasható.)

A Szent József Ház működése folyamatos, időseink ellátását továbbra is magas szakmai színvonalon biztosítjuk.

Kívánok mindenkinek Isten kegyelmében gazdag, boldog új esztendőt!

Balog Józsefné intézményvezető

Szociális munka napján

"Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger!"

Kalkuttai Teréz Anya gondolataival és névre szóló desszerttel köszöntötte az újonnan kinevezett mb. intézményvezető, Lénárt - Székely Tünde, az intézmény dolgozóit a szociális munka napján.

Kis intézményünk családias környezete és befogadó, nyitott munkatársai lehetővé tette, hogy személyes gondolatainkat osszuk meg arról, hogy miért választottuk ezt a szakmát, mi erősíti bennünk az elhivatottságot.

Hálásak vagyunk a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítványának, hogy anyagilag támogatta közös ünnepi szeretetvendégségünket, és a Fenntartónak, hogy anyagilag is elismerte kollégáink munkáját!

- mb. intézményvezető -

Szüreti mulatság

Zorba tánc

Idén megszokott módon sikerült megtartanunk szüreti mulatságunkat. Lakóinknak szőlőből frissen préselt musttal, süteményekkel és egyéb finomságokkal kedveskedtünk. Hálás köszönetet mondunk egyik hozzátartozónak, aki az intézmény részére mini szőlőprést ajándékozott. Örömünkre szolgált, hogy e napon több hozzátartozó is részt vett a mulatságon. A képek is mutatják, hogy nagyon jó hangulat volt mind a lakók, mind a vendégek körében. 

Idősek Világnapja 2021. év

Operett színház színészei

Otthonunkban idén is megrendezésre került az Idősek Világnapja. Az egybegyűlteket apró ajándékkal köszöntöttük. Idén sem maradhatott el, hogy meghívott vendégekkel színesítsük az ünnepséget. Ennek alkalmából lépett fel Haberke Erika és Juhász László operetténekesek, akik a Fedák Sári Színház kiemelkedő tagjai. A képek is arról árulkodnak, hogy igen jó hangulatban teltek az órák.  A program során örömmel köszöntöttünk három szülinapos és tíz Mária névnapjukat ünneplő lakót. Dekorációnk is mutatja, hogy elbúcsúztattuk a nyarat, mert "Itt van az ősz, itt van újra....."!

Operett műsor a Stefánia Palotában

Operett színház színészei

Kiszabadulva a hétköznapokból lakóinkkal színházi előadáson vettünk részt a Stefánia Palotában. Gondtalan órák címmel operett slágereket hallgathattunk. Az arcokon lévő mosoly is azt mutatja, hogy jól éreztük magunkat és örömmel vettünk részt a programon. Igyekszünk lakóinknak színesebbé, változatosabbá tenni hétköznapjait. Sokáig el voltak zárva a külvilágtól, amit nehéz kárpótolni. Bízunk benne, hogy még lesz ilyen délelőtti program és elvihetjük lakóinkat egy kicsit kikapcsolódni.

Oldalak