Szent Erzsébet napja a Migazzi Otthonban

Rózsacsoda
Rózsacsoda

Van embertársam!

A beteg, rászoruló ember így kiálthat: "van emberem"!
"Egy vakot vittek hozzá" (Mk 8,22).

  • Ismeretlen emberek, látó emberek odavezették és végezték a szolgálatot.
  • Milyen jó, ha vannak a közösségben olyan munkatársak, akik képesek mások szemével is látni, mások fülével is hallani
  • és érezni mások szíve szerint.

A szolgálat ott kezdődik, amikor "emberei" leszünk másoknak. Ez már út a minőség felé!

2017. november 21-én került megrendezésre Szent Erzsébet napja alkalmából egy kis ünnepség lakóink és munkatársaink részére.
Hallhattunk lakóinktól verset, zongorajátékot és éneket is, amely szívet melengetővé tette az ünnepet.
Minden lakó és dolgozó kapott egy kis jelképes apróságot: a Szent Erzsébet rózsáját.

Ezen a napon a Szent Erzsébet kötényét azok kapták, akik többet tettek a kötelességüknél:
lakók közül Tóth Elekné, dolgozók közül pedig Juhász Nikolett kapta.

Az ilyen kis ünnepek vidámságot visznek lakóink életébe, valamint emlékeztetik a dolgozókat, hogy miért is szeretnek itt dolgozni minden nehézség ellenére.
Ezek rendkívül fontosak, hiszen a másokkal való törődés szebbé, tartalmasabbá teszi mind a rászorulók, mind a segítők életét.