Sikeresen szerepelt a jászberényi otthon a Tevékeny Élet Fesztiválon

Sikeresen szerepeltünk a Tevékeny Élet Fesztiválon

Lakitelekre mindig nagyon szívesen megyünk a Pax Otthon szervezésében megvalósuló Tevékeny Élet Fesztiválra. Az idén szeptember 7-én került sor a társotthonaink találkozására, az ellátottak szereplésére az egész napos fesztivál keretében. Hetekkel korábban már elkezdődött intézményünk lakói, munkatársai részéről a felkészülés, felkészítés azért, hogy a “megmérettetés” napján minden zökkenőmentesen alakuljon. Szerencsére így is lett. Nem távoztunk “üres kézzel”. Kálmán Jánosné ellátottunk, Nadányi Zoltán: Az első pogácsa című versével különdíjat hozott el, felkészítője: Kissné Palásti Anita volt. Hangszeres zene kategóriában pedig I. helyezést értünk el: Bató Istvánné, Bathó Istvánné, Ondrasek Gáborné, Sárközi Istvánné, Kálmán Jánosné lakónk részvételével. Citerán kísért: Mészáros Péter, felkészítők voltak: Taczman Sándorné és Versegi Lászlóné. Gratulálunk a résztvevőknek!