Sajtótájékoztató - 2018. március 23-án pénteken

Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára is részt vett a projektindító sajtótájékoztatón péntek délután a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Vince Családok Átmeneti Otthonában, Csákváron. 

Dr. Radnainé Dr. Egervári Ágnes, főigazgató elmondta a sajtótájékozatatón, az EFOP-2.2.3.-17-2017 pályázaton most elnyert összeget, 46,23 millió Forintot,  négy területre fordítják: az épület teljes energetikai megújítására, akadálymentesítésre, a közösségi terek átalakítására, valamint a munkatársak szakmai fejlesztésére. A Katolikus Szeretetszolgálat 1950 óta van jelen Csákváron, azóta folyik a településen idősgondozást. A mostani, Makovecz tervező Kisszövetekezet által tervezett épület néhány éve még üresen állt, de  tavaly óta új funkciót kapott, és benne működik a családok átmeneti otthona. A két intézmény jól kiegészíti egymást és számos előnye van az együttműködésnek.

A médiaeseményen részt vett és beszédet mondott Illés Szabolcs polgármester úr, valamint Tessely Zoltán országgyűlési képviselő úr is.

A cikk megtalálható a Fehér Megyei hirportál oldalán.

A hírről olvasható a Behír honlapján.