Rólunk írták

Együttműködik a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola és a Katolikus Szeretetszolgálat

Együttműködési keretmegállapodást írt alá Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökhelyettese jelenlétében Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója és Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola rektora augusztus 23-án a veszprémi főiskola dísztermében tartott sajtótájékoztatón. A két nagy múltú katolikus intézmény kinyilvánította egymás szakmai támogatását a keresztény szellemben felkészített szociális szakemberek képzése területén, ami nemcsak az elméleti, de a gyakorlati ismeretek átadásában is megvalósul – többek között azzal, hogy a Katolikus Szeretetszolgálat intézményeiben képzőhelyeket biztosít a főiskolai hallgatók számára. Sebestyén József köszöntötte a megjelenteket, köztük Tóth Tamást, az MKPK titkárát és Forsthoffer Erzsébetet, a Katolikus Szeretetszolgálat bakonyszücsi Lelki Rehabilitációs Otthonának intézményvezetőjét.

A Magyar Kurír beszámolóját itt olvashatják, a Veszprémi Érsekség tudósítását, ezen a linken tudják megtekinteni, a Veszprém Televízió Híradását pedig a lenti videóban találják meg.

(Fotók forrása: Magyar Kurír, Veszprémi Érsekség, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola)

Közel egyéves előkészítő munka eredményeként új intézményekkel bővült a Katolikus Szeretetszolgálat

2021 nagycsütörtökén Lajosmizsén, Parádon és Jászapátiban három idősotthon, összesen négy telephely fenntartását vette át a Katolikus Szeretetszolgálat az állami fenntartótól. Az így létrejött Szent Lajos, Szent Ottilia és Szent Vendel Otthonban megmarad az eddig megszokott, magas színvonalú idősellátás, és mód lesz fejlesztésekre is. Az intézményátvétel jelentőségéről és a járvány miatt kialakult helyzetről a Magyar Kurír kérdezte Vajda Norbertet, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatóját és Ráczné Németh Teodórát, a Szent Lajos Otthon intézményvezetőjét. Az interjút itt tudja elolvasni.

„Fellélegeztünk” – Oltás utáni tapasztalatok a Katolikus Szeretetszolgálat egyik idősotthonából

Zárdakert Idősek Otthona, Dabas

Januárban az idősotthonokban is megkezdték az ellátottak és a dolgozók Covid-19 elleni beoltását. A járvány és az oltás tapasztatairól, valamint a 70 éve működő intézményről Kocsis Edina, a dabasi Zárdakert Idősek Otthonának intézményvezetője számolt be, nem titkolva, milyen felszabadító élményként élik át, hogy a vakcinának köszönhetően védettséget szerezhetnek a koronavírus ellen.

A teljes cikket a Magyar Kurír oldalán, ITT olvashatja el.

Kollégáink a Mária Rádió adásaiban

A Mária Rádió "Hit, értelem, gyógyulás" c. műsorában Dr. Csókay András és Dr. Machó Adrienn készített interjút Balog Józsefnével, a Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthonának intézményvezetőjével. Az interjú a műsor 2020. november 24-i adásában hangzott el.

A Rádió "Napindító" c. műsorának 2020. október 9-i adásában pedig a Dr. Vajda Norbert főigazgatóval készült interjút hallgathatják meg a felvétel 27. percétől.

Mindkettőt ajánljuk figyelmükbe!

Együttműködési megállapodást kötött a Katolikus Szeretetszolgálat és a Budapesti Szent Ferenc Kórház

A Katolikus Szeretetszolgálat és a Budapesti Szent Ferenc Kórház hosszú távú szakmai együttműködési megállapodást kötött, amelyről szeptember 30-án sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) székházában.

Oldalak