Pünkösdi királyválasztás

Pünkösdöt, a húsvét utáni 50. napon kezdődő, két napos keresztény ünnepet, a XXIII. János Otthon munkatársai és lakói egy régi magyar hagyomány felelevenítésével, a pünkösdi király és királyné választással tették rendhagyóvá.

A pünkösdi király versenyben ügyességi játékokat kellett teljesíteni, emellett a királyné jelöltek fűszernövények felismerésével bizonyíthatták alkalmasságukat.

A versenyszámok között zsíros kenyér és limonádé fogyasztásával gyűjthettek erőt a versenyzők.

A próbatételek győztese, királyként rendeletbe foglalta, hogy „alattvalói” kötelesek betartani, ama szabályt, hogy a közösségben a „szeressük egymást” elvének kell érvényesülni, rövid királyságát követően is!

Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek ezt a felejthetetlen délelőttöt.

-telephelyvezető-

PÜNKÖSD FÉNYÉBEN

Pünkösd… Fényedben élek,
teremtő égi Lélek,
erőd gerjeszti lelkem,
Felfogni szent csodádat
nem tudhatom, de áldlak
megújult életemmel.

Az Ige, mint zsarátnok,
hűlő szívemben lángot
lobbantott, hála érte!
Követségében járok,
ahogy a tanítványok,
rajtam a Krisztus vére!

Dicsőítsd Őt ma bennem,
Ki nem vetett el engem,
illesse hála, hála,
Ki, érte mit se várván
megváltott vére árán
Istennek és Atyának.

Füle Lajos