Októberi pillanatok

Október, és önmagában az ősz a mérlegelés időszaka, amikor egy kicsit megállunk és végiggondoljuk, hol is tartunk most. A búcsúzás, és az elcsendesedés mellett benne van ebben az időszakban a változás is.

A hidegebb idő beálltával az Otthonban is előkerültek az őszi hangulatú díszek. Az új dekorációk elkészítésében lakóink is maximális lelkesedéssel, és jókedvvel vettek részt. A kész alkotásokat pedig azóta is örömmel szemlélik nap mint nap.

A hónap fontosabb, történelmi jelentőségű eseményeiről méltóképpen emlékeztünk meg a  lakókkal. Az aradi vértanúk valamint az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseinek külön foglalkozás, illetve kisebb, ünnepi megemlékezés keretében állítottak emléket kollégáink.

Október 24-e a Magyar Operett napja, melyet először 2002-ben ünnepeltek. Ezen a napon született Kálmán Imre, és ugyanezen a napon halt meg másik világhírű zeneszerzőnk, Lehár Ferenc. Magyarországot “operett-nagyhatalomként” szokás említeni, ami nagyban köszönhető Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő itthon és külföldön is nagysikerű darabjainak. Az operett, mint műfaj töretlen népszerűségéhez minden bizonnyal hozzájárul a könnyed, vidám dallamvilága, a legtöbbször humoros, szerelmi szálat sem nélkülöző fordulatos történet.

Lakóink számára ezt a vidám, énekes, zenés, táncos világot szerettük volna megidézni október 21-én, egy délutáni, szabadtéri program keretében. Az operettre jellemző színpompás képi világból a régi korok hangulatát idéző, dúsan díszített jelmezeket tudtuk bemutatni, amiben ezúton is köszönjük szépen az Örkényi Szabadidőközpont odaadó segítségét, azt, hogy rendelkezésünkre bocsátották a ruhákat. Minden résztvevő számára a lakók mosolya és pozitív visszajelzései jelentették a legnagyobb örömet.  Ezek a pillanatok még nagyobb jelentőséggel bírnak azóta, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel külső előadók sajnos nem jöhetnek az intézménybe. 

A.E.