Október hónap is sokszínű programokat tartogatott lakóink számára...

„Itt van az ősz, itt van újra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? De szeretem.”

Petőfi Sándor

 

Idősek világnapján – Operett a színpadon

Október elseje az idősek világnapja. Ebből az alkalomból köszöntjük mindazokat az embereket, akik hosszú élet munkáját, tapasztalatait tudják maguk mögött. Segítségükkel ápoljuk hagyományainkat, száll generációról –generációra a sok tudás.

Szeretettel gondolunk rájuk, s nem csak ezen a napon, hanem az év minden napján, hisz szeretetükkel, bölcsességükkel ők is mindig a rendelkezésünkre állnak.

Dabas város ez alkalommal is megemlékezett a szépkorúakról, beleértve otthonunk lakóit is, akiket elkísérhettünk egy színvonalas produkció megtekintésére az Obo Arénába. „Táncolnék a boldogságtól” címmel egy zenés-táncos operett előadást tekinthettünk meg, ezúttal Tihanyi Tóth Csaba és művésztársai előadásában.

 Megható volt tapasztalni, hogy a mellettem ülő bácsi, aki napjában többször köszön rám az udvaron, - mert elfeledte, hogy már találkoztunk – boldogan énekelte a fellépő művészekkel fiatalkora operett slágereit. Mindannyian lelkes figyelemmel követték nyomon az előadást, ami kicsit visszarepítette őket a régi időkbe, és amelyre jó szívvel emlékeznek.

Számunkra is élmény volt, melyet köszönünk a szervezőknek, és bízunk benne, hogy jövőre is eltölthetünk együtt egy kellemes délutánt.

 

Az Újhartyáni Lila Akác Nyugdíjas Klub Énekkara volt a vendégünk

Közel egy évtizedre visszatekintő hagyomány az Otthon történetében, hogy az újhartyáni nyugdíjasok minden ősszel ellátogatnak hozzánk és így egy lélekemelő délutánt tölthetünk velük, zenével, csodás dalokkal és közös nótázással egybekötve.  Megható az az őszinte lelkesedés, és odaadás, amivel az énekkar tagjai minden alkalommal érkeznek hozzánk. Elmondásuk szerint ugyanúgy fontos számukra ez a találkozás, mint az itt lakóknak. Október 9-i fellépésük keretében elsőként Erdély csodáit idézték meg, majd az operett és a népdalok világába is elkalauzoltak bennünket. Emellett Hofi Géza feledhetetlen dallamait is elénekeltük közösen.

Hálásak vagyunk az idei délutánért, és szeretettel várjuk vissza az énekkart jövőre is!

 

Szüreti felvonulás

Az ősz beköszöntével idén is elérkezett a szüret valamint az ezzel járó bálok és mulatságok ideje. Részesei lehettek ennek Otthonunk gondozottjai is, hiszen október 19-én, szombaton Dabas gyóni városrészében szüreti felvonulást rendeztek. A nagyszabású menet több helyen állt meg. Állomásaik egyik helyszíne idén is a Zárdakert Otthon volt. Lakóink szép számban és nagy örömmel várták a vendégsereget, melynek részesei voltak a látványosan díszített lovaskocsik látványos népviseletbe öltözött utasaikkal, és rengeteg csikóssal. A talpalávalót a Főnix Zenekar szolgáltatta, akiknek lakóinkat is sikerült táncra perdíteniük. Nagy örömet és élményt nyújtott nekik ez a varázslatos nap, melyen újra felidézhették fiatalságukat. Emelkedett hangulatot hozott számukra, mely nem csak a szívüket, de a lelküket is mélyen megérintette.

Köszönjük minden résztvevőnek ezt a csodaszép napot!

 

Látogatás a felsődabasi Szentháromság Római Katolikus Templomba

Október 22.-én ellátogattunk a felsődabasi katolikus templomba, ahol megtekintettük az új színes üvegablakokat.  A vendéglátónk rövid ismertetővel  készült az ablakokon található szentekről, amit a résztvevők figyelmesen hallgattak. A templomlátogatás és közös ima után megtekintettük a szomszédságban lévő, régi mesterségek kiállítást, ahol korabeli fodrászműhelyt, hentesboltot, füszért berendezéseket és tárgyakat láthattunk. Egy 1950-es évekből származó iskolába is betérhettünk. Mindezek a Felsődabason korábban működő kis vállalkozások kellékei, használati eszközei voltak, melyek a helybeliek gyűjtőmunkájának köszönhetően tekinthetők most meg kiállítás formájában.

Sok régi emlék és történet került felszínre, elmesélésre ennek az élménydús napnak köszönhetően.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a lehetőséget.

 

Halottak napi emlékezés, temetőlátogatás és ima a keresztnél

Október 28-án délelőtt temetőlátogatáson voltunk a lakókkal a dabasi és a gyóni temetőkben. Családtagjaik sírjánál gyertyát gyújtottak az idősek, és elmondtak egy fohászt lelki üdvükért. Október 31-én délután halottak napi megemlékezést tartottunk az idősek otthona parkjában lévő keresztnél – azok a lakók, aki állapotuknál fogva nem tudnak kijönni a temetőbe, itt imádkoztak elhunytaikért. Elimádkoztuk a Mindenszentek litániáját, halottak napi verseket mondtunk és meggyújtottuk a mécseseket. Mindenki saját hallottaira gondolt. Több idős embernek könnybe lábadt a szeme.

„Ima a halottakért

Minden hívek teremtő és megváltó Istene! A Te szolgáid és szolgálóid lelkének bocsásd meg minden vétkét, hogy könyörögésünkre elnyerhessék a bocsánatot, melyet mindig óhajtottak. Ki élsz és uralkodol mindörökkön – örökké. Ámen.”

/Kovács Éva, Antalffy Erzsébet, Kökényesiné Gombár Zsuzsanna, Balázs Anita, Sztancsik Mariann/