Okos Gizella Ház hírei

Kutyaterápia

Örömmel adjuk hírül, hogy az Okos Gizella Házban is elindult az állatasszisztált foglalkozás, egy nagylelkű lakó adománya által.

Kéthetente hétfőnként érkezik hozzánk Sydney, a segítő spániel. Az első kutyaterápiára 2022. február 21-én került sor, amely nagy sikert aratott ellátottaink körében, ugyanis olyan lakók is részt vettek a foglalkozáson, akik egyébként nehezebben hagyják el apartmanjukat. 

-telephelyvezető-

Isten kegyelmében gazdag, békés, boldog új esztendőt!

A Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthonának nevében, Szent II. János Pál pápa szavaival kívánok áldott 2022. évet!

II. János Pál : Újévi ima

Egyetlen Isten!
Atya, Fiú és Szentlélek!
Neked ajánljuk ma az emberi idő új kezdetét,
Az évet, amely most kezdődik.
Neked ajánljuk, aki kezdetnélküli Kezdet vagy,
Aki igazság és Szeretet vagy,
Aki Mindenhatóság és irgalmasság vagy,
Te légy jelen benne, és cselekedjél benne!
Mert Általad élünk, mozgunk és vagyunk.
Az új évnek ezt az első napját
Az Ige földi születése titkával egyesítjük.
Ő a Fiú, akit Te, Atya, az emberiségnek ajándékoztál,
hogy egy legyen velünk.
Ma különös szeretettel és gyöngédséggel vesszük körül
a názáreti Szűz anyaságát,
Akit Te, örök Atya, kiválasztottál,
hogy a Te Fiad édesanyja legyen a Szentlélek műve által,
Aki a mi Szeretetünk a kimondhatatlan Háromság titkában.
Üdvözlünk, új év, a liturgia mai szövegével:
,,Áldjon meg Téged az Úr és oltalmazzon!
Fordítsa feléd orcáját, és legyen hozzád kegyes!
Tekintsen rád az Úr, és adjon békességet!''
Újév alkalmával ezeket a kívánságokat
fejezzük ki kölcsönösen egymásnak:
Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra!
Az Ő neve azt jelenti: Isten üdvözít!

Szörényi díj

Az idei évben a Szörényi díjat a Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthon Okos Gizella Ház munkatársai közül, Zorics Ilona szociális munkatárs, a máriaremetei részlegről Szabóné Babetta Nikoletta gyógytornász kapták meg kiemelkedő teljesítményükért, hálaadó szentmise keretében.

A Fenntartó évente a különböző szakmacsoportok kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársait jutalmazza a Szörényi Gábor jezsuita papról elnevezett díjjal. Az intézmény munkatársainak javaslatára esett a választás a két munkatársra, akik áldozatos szolgálatát ezúttal is köszönjük.

Részletes beszámoló olvasható a Magyar Kurírba az alábbi linken.https://www.magyarkurir.hu/hirek/terapias-munkatarsait-dijazta-katolikus...

(A felhasznált képek forrása: Magyar Kurír)

Szociális munka napja az Okos Gizella Házban

Nagy öröm, hogy a szociális munkásoknak is van napja, mégpedig november 12., melyet az Országgyűlés 2016. év óta munkaszüneti nappá nyilvánított mindazok számára, akik a szociális szférában végzik segítő munkájukat.

Ebből az alkalomból intézményünk, a Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthon Okos Gizella Házban, 2021. november 11-én délután összdolgozói rendezvényen ünnepeltünk, ahol telephelyvezetői köszöntő és elismerő szavak után közösségépítő, vidám játékokon vehettek részt a jelenlevők. A köszöntő egy közös pezsgős koccintással zárult és szeretetvendégséggel folytatódott ünnepünk. Úgy gondolom, hogy időt kell szakítani a megállásra és ki kell lépni a mókuskerékből és ez a csütörtöki alkalom nagyszerű lehetőség volt erre, hogy mi dolgozók is jobban odafigyeljünk egymásra, más oldalról is megismerjük egymást és hálát adhassunk Istennek, hogy közösen végezhetjük a szolgálatot a ránk bízottakért – szívvel és szakértelemmel.

Hálásak vagyunk a fenntartónak és a a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítványának, hogy fontosak számukra a dolgozók és lehetőséget biztosítottak a közös ünneplésre a szociális munka alkalmából. Az alábbi bibliai idézet adjon nekünk erőt a munkánk során: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel.” Zsoltárok 100:2

Zorics Ilona szociális munkatárs

Mátraverebély – Szentkút zarándoklat

A Fenntartónk által szervezett szentkúti zarándoklat az idei évben, szeptember 3-án volt. A különböző intézményekből több százan vettek részt az ünnepen.

A XXIII. János Otthon máriaremetei és farkasréti Házaiból 62 fővel zarándokoltunk a Mária kegyhelyre, lakók és dolgozók együtt.

Mindig a lelki megújulás forrása egy – egy zarándoklat, de az idei évben különleges jelentősége volt, mivel a pandémia miatt a tavalyi évben elmaradt, a többi programmal együtt. Lakóink hetek óta készültek a nagy napra, imádságos lelkülettel. Már a buszon elindult a lelki ráhangolódás. Az Okos Gizella Ház zarándokai, Lambert Zoltán atya által vezetett rózsafüzér imával érkeztek, a máriaremetei zarándokok imáit Lisóczki Tünde terápiás munkatárs vezette.

Mária énekekkel köszöntöttük Égi Édesanyánkat a kegytemplomhoz érkezve, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket a szerzetes testvérek. Lehetőség volt a szentgyónás elvégzésére, a betegek szentségének felvételére a szentmise keretén belül.

A szentmise elején Dr. Vajda Norbert Főigazgató Úr köszöntötte a zarándokokat, a főcelebráns Burányi Roland intézményi lelkész volt, aki a tőle megszokott szeretettel, vidámsággal tette emlékezetessé ezt a szép napot. Ünnepünkön részt Dr. Tóth Tamás a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára és Dr. Némerth Gábor, az MKPK irodaigazgatója.

Fenntartónk jóvoltából, finom ebédet fogyasztottunk el a zarándokház éttermében és konferencia termében. A bátrabb résztvevők a remetebarlangokhoz is felmentek és a Szent László és Mária forráshoz. A gyönyörű természet, a közösségi élmények, a szentségek vételében való részesedés, mindannyiunk számára lelki feltöltődést jelentettek.

XXIII. János Otthon Okos Gizella Ház 40. éves jubileumi ünnepe

szentmisén hálaadás

Negyven éves jubileumát ünnepelte a Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthon Okos Gizella Háza, 2021. július 23-án. Az ünnepségen részt vettek a Fenntartó képviselői, a XI. kerület alpolgármestere és a fenntartó intézményeinek vezetői, munkatársai és a Ház lakói.

Az ünnepség a Mindenszentek templomában szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Ft. Lambert Zoltán atya volt, aki a Ház lakója, továbbá celebránsok Ft. Horváth Zoltán atya, budapest-terézvárosi plébános és Ft. Burányi Roland atya, a Katolikus Szeretetszolgálat intézményi lelkésze. A homíliában Zoltán atya kiemelte, hogy a „Szeretetszolgálat csak Istennel együtt működőképes.

A hálaadó szentmisét követően a Katolikus Szeretetszolgálat Főigazgatója, Dr. Vajda Norbert köszöntötte az egybegyűlteket, utalva a Duna TV Katolikus Krónikájában elhangzottakra, - amely az alábbi linken megnézhető https://mediaklikk.hu/video/katolikus-kronika-2021-07-04-i-adas/ - hogy az egyházi intézmény méltó „Otthont” ad lakóinak és méltatta Ft. Lambert Zoltán atya lelkipásztori szolgálatát, mellyel segítette a pandémia okozta zártság elviselést az intézmény falai között. Az ünnepi gondolatokat Balog Józsefné intézményvezető folytatta, aki személyes tanúságtételével hangsúlyozta, hogy egyházi intézményben dolgozni egy küldetést jelent. Borosné Tegze Emma, korábbi intézményvezetőnek egy emlékplakettel köszönte meg áldozatos munkáját. Az ünnep fényét Molnár Balázs fuvolaművész és a kispesti Jézus Szíve Plébánia énekkara emelte.

Megláttad bennem az embert – A Katolikus Szeretetszolgálat 40 éves otthonát ünnepelték Farkasréten

Okos Gizella orvosról, a ház első vezetőjéről kapta nevét a budapest-farkasréti idősotthon, melyet idén 40 éve áldottak meg. Július 23-án a Mindenszentek-templomban bemutatott hálaadó szentmise után hangzottak el a köszöntőbeszédek, majd a ház kertjében folytatódott az ünnepség, melyre a szeretetotthon lakói saját maguk által írt versekkel készültek, köztük Lambert Zoltán atya is.

Korlátozó intézkedések visszavonása

Kedves Hozzátartozók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai naptól visszavonásra került a korábbi korlátozó intézkedés, a Nemzeti Népegészségügyi Központ 25710-3/2021/EÜIG sz. 2021.06.16-án, kelt határozata értelmében.

A látogatási rend kialakításánál figyelembe vettük, hogy jelenleg is hatályban van a vészhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm. rendelet, továbbá a SARS-Cov-2 variánsok európai terjedése miatt, az óvatosság elvét követjük, hogy Lakóinkat továbbra is óvjuk a pandémiától.

Fentiek értelmében a látogatási idő mindennap délelőtt 10 óra és 12 óra között, délután 15 óra és 18 óra között van. Egy lakóhoz egy időpontban, két fő látogató jöhet. A megjelölt látogatási időben nincs korlátozás. Kérjük Önöket, hogy jó idő esetén a parkosított udvarban találkozzanak Szeretteikkel, ezzel is csökkentve a fertőzés átadásának kockázatát. Azok a látogatók, akik védettségi igazolvánnyal nem rendelkeznek, az intézménybe lépéskor kötelesek szájat és orrot eltakaró maszk viselésére, kivéve a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal vagy autizmus spektrumzavarral élő személyt.

(A korlátozó intézkedések visszavonására vonatkozó vezetői döntés, a mellékletben megtalálható.)

Köszönjük együttműködésüket Lakóink védelme érdekében!

- Intézményvezetése -

Állami kitüntetés F.t. Lambert Zoltán Atyának

Örömmel adjuk hírül, hogy F.t. Lambert Zoltán atya, aki a Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthon Okos Gizella Ház lakója, ötven éves szolgálatáért állami kitüntetésben részesült!

Hálát adunk Istennek, hogy a jelenben, lelkipásztori jelenlétével az Okos Gizella Ház mindennapjait teszi értékesebbé. Az Úr áldását kérjük életére!

A hálaadó szentmiséről itt olvashatnak bővebben: https://www.magyarkurir.hu/.../hala-az-otven-varosmajori...

Az intézmény vezetése

Oldalak