Nyáron is folytatódnak a kerekesszékes kirándulások

A Katolikus Szeretetszolgálat és a Homm Kft. decemberben kötött megállapodása értelmében intézményeink továbbra is lelkesen veszik igénybe a speciális busz által nyújtott utazási lehetőséget. Az átalakított buszban 13 fő kerekesszékes személy, illetve a kísérőik utazhatnak. A kirándulások élményét fokozza a profi, kedves és segítőkész buszsofőrök munkája is.

A tiszaalpári Pax Otthon 33 lakója a szarvasi Mini Magyarország interaktív makettparkjában járt. Baranyi Éva intézményvezető szavai szerint a látogatás „fantasztikus élmény volt a lakóinknak és dolgozóinknak egyaránt.” Az intézményvezető asszony elmondta: „A parkban történő séta során felelevenedtek az emlékek, előjöttek a rég tanult dalok, könyvekre emlékeztek vissza, gyerekkorukat megidéző helyszíneket láthattak. Mindezek rendkívül jó hatással voltak a mentális egészségükre, kognitív funkcióikra, azon kívül is, hogy hosszú idő után végre kimozdulhattak a megszokott környezetükből.”

Június 13-án a jászberényi Szent Klára otthon kerekesszékkel közlekedő lakói a Sasközpontba látogattak. Itt Juhász Tibor, a Sasközpont vezetője, természetvédelmi őr mutatta be az élővilágot, valamint a sérült, önálló életre képtelen madárállományt is. A program során a nagy testű vadmacskát, sasfiókákat és végül egy baglyot is lehetőség volt közelről megtekinteni, sőt a bagoly puha tollazatát meg is lehetett érinteni. A tartalmas program és a szívélyes fogadtatás mellett a segítők kedvessége, szakértelme is gazdagította a látogatás élményét.