Nyári gyermektábor, a XXIII. János Otthon máriaremetei részlegein

„Generációk közötti kapcsolat építés”

Máriaremetén, immár hagyományosan ismét megszervezésre került az öt napig tartó gyermektábor, 2022.07. 25. – 07. 29. között, ahol a XXIII. János Otthon ellátottjainak és munkatársainak gyermekei, unokái pillanthattak be az otthon életébe és a közös programok révén, tehették színesebbé a lakók hétköznapjait, megismerve az időskor szépségeit és nehézségeit. A gyermekek találkoztak a demenciával élőkkel, így számukra ez az állapot is sokkal természetesebbé válhat a későbbi életük során is.

A hét programjai között elsőként Balog Józsefné intézményvezető asszony tartott elmélkedést az „életigéről”, mely jó alapul szolgált az egymással és a lakókkal való nyitott, kedves viselkedés és a jó hangulat kialakításában. Folytatásként Ft. Burányi Roland atya celebrált tábornyitó és záró szentmisét, ahol a gyermekeket személyesen megszólítva, az ő befogadásukra alkalmas módon adta át a katolikus értékrendet, amit a tábor képvisel.

A lakók nagy örömmel vettek részt a csapat és csoportjátékokban, ami e néhány nap alatt valóban összehozta a generációkat. Közösen kellett egészség és sport kérdésekre válaszolni, segítséget nyújtani rászorulóknak, valamint a sportnapból is aktívan és passzívan is részt vettek szép számban. A gyerekek egyik kedvence a frigyláda keresés volt, ahol az idősek adták a feladatokat az egyik pontról a másikhoz való eljutáshoz. Hosszú keresés és feladatmegoldások után az intézmény kápolnájában megtalálták a Szent Grált, mellette színes kulcstartókat és nyalókákat. A tábor napjai nem telhettek el az állatterápiában alkalmazott kis élőlények simogatása, szeretgetése és megfigyelése nélkül. Csütörtökön lakók és gyerekek közösen látogatták meg Veresegyházán a Medve – Otthont. Az utolsó napon a szentmise után, szülőknek és az időseknek ajándékok készültek, majd táncbemutatóval, meseelőadással és képkiállítással foglalták össze a gyerekek a hét tapasztalatait. Felszabadultan és az új kapcsolatok örömével búcsúztak el a tábor résztvevői Roland atyától, az intézményvezetőtől és a mentálhigiénés munkatársaktól, valamint a lakóktól.

Hála és köszönet volt minden részt vevő szívében!

Elek Viktória, telephelyvezető