Munkatársak karácsonya a XXIII. János Otthon máriaremetei részlegein

Az idei karácsony mindenkinek más, mint a megszokott ünnep, a járványügyi helyzet miatt. A szeretet azonban leleményes és nem ismer járványügyi korlátokat. Munkatársaimmal már november első napjaiban elhatároztuk, hogy a zárlat ellenére megőrizzük az Ünnep fényét és méltóságát. Ádventi fényekbe, díszekbe öltöztettük Házainkat, az udvarainkat. Mivel a hittanos gyerekek a hagyományokhoz híven nem jöhetnek az intézménybe eljátszani a misztériumjátékot, ezért mi magunk tanultuk azt be. Minden héten szerdán volt a próba, amikor megálltunk egy – két órára a napi teendőkbe és készültünk karácsony szent estéjének történetét eljátszani. A betlehemes játék mellett fénytáncot és karácsonyi éneket próbáltunk. Így visszapillantva az elmúlt másfél hónapra, ez a minőségi idő, amit a próbák alatt megéltünk, mindannyiunk számára egy lelki felfrissülés volt, amiért hálát adunk Istennek! December 17-én, délután volt a munkatársak karácsonya, melyen Ft. Burányi Roland atya, intézményi lelkész és Dr. Takács Péter intézményünk orvosa is részt vett. Az ünnepi műsorokat ajándékozás és agape követte a járványi előírásoknak megfelelően. Több munkatárs mondta, hogy az eddigi legszebb karácsonyi ünnepet élték meg itt az intézmény falai között. A mindennapi járvány okozta terhek feszültségek néhány órára eltűntek és beragyogott közénk Betlehem Fénye.

-B.J.-né-

Az igazi szeretet

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszletrendező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegénykonyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket énekelek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de az emberek felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, miről is szól a karácsony. A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy megölelje gyermekét.

A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát. A szeretet barátságos az időszűke ellenére is.

A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és hozzáillő asztalterítő van.

A szeretet nem kiállt rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.

A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.

A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak. De a szeretet ajándéka megmarad.