"...mert nem lehet csoda nélkül élni"

„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

Márai Sándor

A karácsonyi készülődés napjai az egyik leginkább várt időszak az évben. Hozzátartozik ehhez a karácsonyfa állítás és díszítés részlegenként, ahogy a mézeskalácssütés is. Történetek, emlékek, ötletek jönnek ilyenkor elő, miközben melengető fűszeres illatok lengik körbe a szorgos kezeket. Ez is része annak, hogy igyekszünk őrizni, ápolni a tradíciókat. Ide kapcsolódott idén az is, hogy karácsony hetében a kántálás hagyományát elevenítettük fel a foglalkoztató kollégákkal. Minden részlegbe ellátogattunk énekes, verses karácsonyi köszöntőnkkel, a kántálással. A kántáló énekek közül elhangzott a legrégebbiek közé tartozó „Csordapásztorok...” , valamint a „Pásztorok, pásztorok…” is egyebek mellett.

Karácsonyhoz közeledve ünnepi ökumenikus istentiszteleten és szentmisén vehetett részt, aki szeretett volna.  A gondozási egységek saját ünnepei sem maradhattak el. A dolgozók minden épületben külön-külön összeállítással készültek. Énekkel, verssel, és volt ahol rövid színpadi jelenettel lepték meg a lakókat.

A.E.

2021.12.22.

Állomány neveMéret
Kép ikon img_20211223_n_karacsony.jpg207.51 KB