Lelki Rehabilitációs Otthon hírei

Bakonyszücsön ismét történt VALAMI!

Adventi koszorúnk az első meggyújtott gyertyával

A közelmúltban abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Otthonunkba látogatott Kuti-Hajdufy Eszter a Kossuth Rádió riportere. Látogatásának célja az volt, hogy bemutatásra kerüljön, hogyan is készülünk az Otthonban a közelgő ünnepekre. Reggel az érintettek a munkatársainkkal együtt gondolatokat hallgattak meg advent ünnepének jelentőségéről, a kapcsolódó szokásokról. Intézményvezető Asszony kedves szavai arra biztattak mindenkit, próbáljuk a várakozás idejét a hétköznapok rohanásából kilépve, a várakozást megélve, a Megváltó érkezésére felkészíteni. Valóban erre vágyunk…- fogalmaztuk meg többen is.

Picit elcsendesedve, lelkünket a közelgő ünnepre készítettük, majd a meleg, bensőséges hangulatú összejövetelt közös imával és énekléssel zártuk, miközben meggyújtottuk az első gyertyát is a koszorúnkon.

A délelőtt további részében pszichológiai tréningen, illetve kézműves foglalkozáson vehettek részt ellátottjaink, a karácsonyi hangolódás jegyében.

Közben a nálunk vendégeskedő riporter az érintettekkel és munkatársainkkal is interjút készített, arról, hogy érzik magukat a terápiás ciklus ideje alatt, a szakembereket pedig az általunk biztosított segítségnyújtás módjáról, az igénybevétel lehetőségéről és az elmúlt időszakban történt pozitív változásokról kérdezett.

A részletekről többet nem árulunk el, az elkészült műsor december 25-én lesz hallható a Kossuth Rádióban. Ha a sugárzás időpontjáról pontosabbat tudunk, közösségi oldalunkon közzétesszük. Hallgassuk együtt jó szívvel!

 

 

 

Ünnepi megemlékezés a Lelki Rehabilitációs Otthonban Bakonyszücsön

Isten éltesse a szociális munkatársakat! Jó egészséget kívánunk!

1997. óta Magyarországon a szociális szférában szolgálatot teljesítők számára piros betűs nap november 12.-e. A naptárban ugyan nem ünnepnapként van jelölve, viszont ezen a napon pár percre megállunk, hogy elismeréssel adózzunk a szociális tevékenységet végzők munkája iránt a SZOCIÁLIS MUNKA NAP-ja alkalmából. Visszatekintsünk és ismét erőt gyűjthessünk a további áldozatkész feladatellátáshoz.

Nincs ez másként a mi Otthonunkban sem. Délelőtt kis megemlékezés keretében Forsthoffer Erzsébet intézményvezető köszönte meg a KOLLÉGÁK szolgálatát, melyet a beteg, sokszor meggyengült lelki állapotú embertársaink érdekében végeznek. Kiemelte áldozatos tevékenységüket és azt a szeretetteljes bánásmódot, amellyel az intézménybe érkezőket fogadni tudjuk.

A köszönet nemcsak szavakban, hanem tárgyi és pénzjutalomban is megnyilvánult. Az ajándékok fedezetét a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítványa, valamint a Fenntartó Katolikus Szeretetszolgálat biztosította.

A kis rövid ünnepség nem ért véget ezzel, hiszen ma Szent Márton Napja alkalmából meglepetésként, az érintettekkel együtt, a további közösségépítés jegyében   ünnepi ebédet, libalakomát is elfogyaszthattunk, amely szintén támogatásból valósult meg.

Az intézményvezető ebéd előtt felidézte Szent Márton legendáját, majd az ízletes ebédet jó hangulatban, az arcokon a megilletődöttség tükröződése mellett fogyasztottuk el.

Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon sok jószándékú ember segíti munkánkat, amit ezúttal is HÁLÁSAN KÖSZÖNÜNK! 

Ismét szépült az Otthon!

Otthonunk elhelyezési körülményeiben ismét jelentős javulás történt. A 2019. évben átadott új épületegységben kellő anyagi fedezet hiánya miatt nem sikerült egy régi vizesblokk felújítását megvalósítani. Most azonban ezzel is elkészültünk!

A korábban családi ház funkcióinak teljes mértékben megfelelő, de jelenleg már elavult fürdő és mellékhelyiség felújítását sikerült kivitelezni. A régi szűk helyiségek összenyitásra kerültek, így korszerű, a mai kor elvárásainak megfelelő, nehezen mozgó érintettjeink számára is praktikusan használható zuhanyzó és illemhely jött létre. A helyiség megközelíthetősége is egyszerűbb, hiszen a szűk ajtó helyett egy széles nyílászáró került beépítésre. A kivitelező központosított padló-összefolyóval alakította ki a zuhanyzót, valamint a szükséges eszközök tárolására is kényelmes lehetőség nyílik. A szerelvények, burkolatok, járólap is teljes egészében megújult.

Az egész épület esztétikai látványának javítása érdekében a bejárati ajtót is kicseréltük, így az előszoba és az érintett szobák esetében is teljes mértékben megvalósulhat a hőmegtartás. A kivitelezés anyagi hátterének nagy részét a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítványa finanszírozta, egy kisebb összeggel pedig az Otthon is hozzájárult a felújítás megvalósításához!

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A TÁMOGATÁST!

Már újabb célok megvalósításán dolgozunk. 

A mi hetünk.....

A Ciszterci Apátsági templomban Zircen

Az elmúlt héten terápiás ciklusukat töltő kedves csoporttól kaptuk az alábbi sorokat:

 

"A mi hetünk…

Alig vártuk, hogy megérkezzünk Bakonyszücsre, az általunk térítésmentesen igénybe vehető terápiás ciklusra. Többen közülünk nem először jöttünk, ismerős volt minden. Legalábbis azt hittük… Aztán örömmel fedeztük fel, hogy ittjártunk óta mennyit változott és szépült minden. A szobák korszerűek, kényelmesek, az étkező megújult, a környezet szintén. Hatalmas udvar, szalonnasütő és a kényelmünket biztosító kerti asztalok, székek. A napi programok során remek lehetőségek vártak ránk. Játékos ismerkedés, zeneterápia, kézműves foglalkozás, pszichológiai tréning, gyógytorna. Kirándultunk is, a pápai Várkertfürdő, az Esterházy Kastély és Kékfestő Múzeum mindenkinek nagyon tetszett. Utolsó napunkon pedig egy buszos kiránduláson vehettünk részt. Zircen az Apátságot, az Arborétumot tekintettük meg, Veszprémben pedig városnéző sétán vehettünk részt. A napot jó kis sütizéssel zártuk egy kellemes cukrászdában. A hét szinte elrepült, élményekkel telve, feltöltődve búcsúztunk, és megfogadtuk, jövőre veletek, ugyanitt! Köszönünk mindent!"

Családok vettek részt a lelki rehabilitációban Bakonyszücsön

Logikai játékok széles választéka

Hosszú idő után ismét gyerekzsivaj töltötte meg az ódon Plébánia és az új épületegységünk falait.

A rosszindulatú daganatos megbetegedésben érintett gyerekek jöttek el hozzánk családjukkal együtt, hogy gyönyörű természeti környezetben és a megújult épületekben töltsenek el néhány felejthetetlen napot. Az Otthonunk által biztosított teljeskörű ellátás, valamint a színes programokban való részvételi lehetőség eredményesen segítette a testi-lelki feltöltődést, a szülői önsegítő csoport működtetését, a kortárs kapcsolatok alakulását. A családok részvételével többek között ügyességi sportvetélkedő zajlott, ahol a vicces feladatok garantálták a nevetést, a jókedvet.  A feladatok között szerepelt a mozgáskoordináció fejlesztésére irányuló tevékenységek, mint a mocsárjárás, célbadobás, valamint bekötött szemmel ki kellett találni, hogy a játékosok milyen tárgyat választottak a kincses zsákból. A helyzetet nehezítette, hogy még nem mindennapi használati tárgyak is voltak a zsákban!  

A verseny ugyan a felnőttek győzelmével zárult, de mivel mindenki egyformán részt vett a feladatok megoldásában, így a fő díj, egy sóskaramell torta elfogyasztása is közösen történt minden résztvevő megelégedésére.

Rendhagyó program volt, hogy Hajdú-Smahó Melinda, a győri egyetem oktatója egy nagy doboz logikai játékkal segítette a képességek kibontakozását, amely újdonságot jelentett gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Bizony törni kellett a fejünket a megoldáshoz! De aztán végül mindenki sikerélményt tudott szerezni, ami elégedettséggel töltötte el a résztvevőket.

Megérkezett az új prospektusunk!

Kedves Érdeklődő! 

Tisztelettel és sok szeretettel ajánlom figyelmébe az Otthon bemutatását tartalmazó prospektusunkat! Kérem, ha ismeretségi körében, netán családjában van érintett személy, szíveskedjen figyelmébe ajánlani az országban egyedülálló lelki rehabilitációs lehetőséget a Bakonyszücsön található intézményben! Bővebb felvilágosítás az intézmény telefonszámán kérhető, keressenek minket bizalommal!  

Forsthoffer Erzsébet
intézményvezető

Újabb fejlesztések az Otthonban!

Az elmúlt időszak sem telt tétlenséggel az Otthonunkban. A vírushelyzet miatt elrendelt felvételi zárlat következtében sajnos nem tudtuk vendégeinket fogadni, de kihasználtuk a rendelkezésre álló időt és nagymérvű fejlesztésekbe kezdtünk.  

A legnagyobb örömünk, hogy a tavaly elkészült és átadott épületegységünkben szponzoráció segítségével sikerült kialakítani és berendezni egy orvosi szobát, mely nagyban hozzájárul a jogszabályi előírások teljesítéséhez, valamint a korszerű szolgáltatásnyújtáshoz.  A jószándékú támogatást ez úton is hálásan köszönjük!

Az ódon Plébániaépületben is szisztematikus átalakításokba kezdtünk, jórészt házilagos kivitelezésben. Munkánk eredményeképpen sikerült kialakítani és berendezni egy pszichológiai segítségnyújtásra alkalmas szobát, mely a "Lelki megújulás szobája" elnevezést kapta. Adottá vált a lehetőség pszichológus és zeneterapeuta által irányított foglalkozásokon való részvételre, akár egyénileg, akár családtagokkal közösen. A berendezésnél törekedtünk a bensőséges, barátságos miliőre, de itt került elhelyezésre a vendégektől kapott apró kis emléktárgyak gyűjteménye, valamint kialakítottunk egy emlékfalat is régi fényképekből.

Új intézménnyel bővült a Katolikus Szeretetszolgálat

Bakonyszücsi Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthona az a hely, ahol az ember megerősödhet a megpróbáltatások után. A szeretetteljes, családias légkörben támogató közösség formálódik, gyógyul a test, és behegednek a lélek sebei. Az intézmény célja, hogy a súlyos megpróbáltatáson átesett ember visszataláljon a világba, régi és megújult életéhez. A terápia révén a sorstársak közeledhetnek egymáshoz, és támogató közösséggé válhatnak egymás számára.

Az otthon megálmodója és vezetője néhai Bakos-Tóth Márta klinikai gyermek-szakpszichológus volt. A Veszprém megyében lévő otthon 1991-es létrehozása óta több száz beteg gyermek és szülő lelki gyógyítását segítette elő.

A mű fennmaradásának garanciája a Katolikus Szeretetszolgálat, amely az intézmény fenntartójaként az eredeti szellemben folytatja ezt az országosan egyedülálló tevékenységet, a daganatos betegek lelki rehabilitációját. Komplex programot kínálnak itt, lelkigondozást nyújtó egyéni és csoportos terápiát. Segítő szakemberek – pap, pszichológus, zeneterapeuta, kézműves és gyógytestnevelő – vezetésével dolgoztak ki programokat. Az ellátás szociális normatívából finanszírozott, így térítésmentesen vehető igénybe – mondja Forsthoffer Erzsébet intézményvezető.

A hosszú kórházi kezelés során a betegek kiszakadnak a megszokott környezetükből, a családjukból, a gyerekek az iskolából, a kortársaik közül. Ráadásul egyes esetekben csak szerzett testi fogyatékosságok árán lehet őket teljesen meggyógyítani. Ezért gyógyultan is segítséget, lelki gondozást igényelnek, hogy fel tudják dolgozni, amin keresztülmentek, és vissza tudjanak illeszkedni a korábbi környezetükbe. Erre a legalkalmasabb az otthon által nyújtott védett közösség.

A falu szívügyének tekinti a daganatos beteg gyerekek itteni rehabilitációs központját – mondta az intézményvezető, aki úgy érzi, hogy munkájukban legfontosabb a segítség, örömök és élmények nyújtása a terápiákban lelkileg, fizikailag megfáradt gyerekeknek és családtagjaiknak, testvéreiknek, szüleiknek.