Látogatás két helyi tárlaton

Júliusban két helyi tárlatot is megtekinthettünk.  

Szerencsére nem volt hiány kulturális programból. Elsőként a Sári Zarándokház és Kulturális Színtéren berendezett  Erdők, mezők éke című tárlatot állt módunkban megtekinteni. A kiállításra való rövid utazás, Baranyi Marianna természetfotós megkapó hangulatú képei, valamint a kellemes környezet és a szíves fogadtatás mind igazi kikapcsolódást és feltöltődést jelentett az időseknek.

A hónap végén Ronga Eszter képzőművész Színmező – A Margit-szigettől a napsárgáig című kiállításán vettünk részt a Kossuth Ház Galériában. Lakóink lelkesen készülődtek, várták az izgalmasnak ígérkező programot. Lázba hozta őket az is, hogy Kossuth Lajos édesapjának házában járhatnak. Megérkezésünkkor szívélyesen fogadtak minket, bevezettek a kiállító terembe és röviden ismertették velünk a művész munkásságát. Lakóink elidőztek egy-egy kép előtt. Volt, akinek annyira megtetszett az egyik kép, hogy leült elé és merengve nézte hosszan. Elmenőben a szép, gondozott kertet is megtekintettük.

Köszönjük a művésznőknek az élményt, amit a képeik nyújtottak!

Rajschné Iványi Ildikó, Antalffy Erzsébet