Kilencven évet ünnepeltek

A Szent Klára Idősek Otthonában július 6-án 90. éves születésnapra készültek a lakók, dolgozók. Dalmadi Józsefné Mária néni 90. életévébe lépett, s ez alkalomból köszöntötték őt hozzátartozói, az intézmény dolgozói, s a többi lakó.

Versegi Lászlóné mentálhigiénés munkatárs közreműködésével műsor is elhangzott, néhány lakóval közösen. Ebben szép versek, próza és dalok csendültek fel.

Ezt követően az intézmény vezetője Vargáné Deme Katalin köszöntötte az ünnepeltet, s a megjelenteket. Hagyomány, hogy minden 90. évét betöltő állampolgár miniszterelnöki díszoklevélben részesül. Nem maradt ez el Marika néni esetében sem, amelyet a jászberényi önkormányzat alpolgármestere Hajnal-Nagy Gábor adott át, s ő is köszöntötte az ünnepeltet.

Marika néni meghatottan fogadta a köszöntéseket, a gratulációkat. Tízen voltak testvérek, akik közül egészen kis korukban sajnos hármat elveszítettek. A hét testvérből ma már csak Ő és egy leánytestvére él.

Pusztamizsén gyermekeskedtek, ott nevelkedtek, majd Alattyánon folytatta a család az életét. Marika néni dolgozott summásként, majd Jásztelekre került, ahol libapásztor volt, a tsz időszakában pedig fejőnőként kereste kenyerét.  Majd férjhez ment, s a házasságból három gyermeke született, két lány és a középső pedig egy fiú, aki jelenleg Svájcban él.

Férjét miután elveszítette nagyon sokára dolgozta fel a gyászt, gyermekei nem akarták odahaza egyedül hagyni. Négy esztendeje annak, hogy a Szent Klára Otthon lakója, ahol teljes biztonságban, ellátásban részesül.

Isten éltesse!