Katolikus Szeretetszolgálat Szent Klára Idősek Otthona

A Szent Klára Otthonban vigyázunk egymásra

Nehéz időszakot él most a világ, kis-, és nagyközösségek, családok, és a bentlakásos intézmények ellátottai is. Hiszen hosszú ideje nem találkozhattak személyesen szeretteikkel. Jászberényi otthonunkban arra törekszünk, hogy még fokozottabban figyeljünk egymásra, az idősekre, akiknek mindennapjaiban a fizikai ápolás/gondozás mellett mentálisan is szükség van a támogatásra, lelki gondozásra. Ezért teszünk nap, mint nap kollégáinkkal összefogva. Az ellátottainknak szervezett napi foglalkozások, egyéni, segítő beszélgetések nagyon fontosak. Erre nagy hangsúlyt helyezünk. Különösen ebben a krízishelyzetben még nagyobb szükségük van arra, hogy ott legyünk velük, tájékoztassuk őket a napi hírekről, történésekről. Bár sokan nyomon is tudják mindezt követni a hírforrásokból, ennek ellenére arra törekszünk, hogy közösen ezeket a foglalkozásaink keretében meg is beszéljük.

Februárban még volt alkalmunk az évről évre megrendezett farsangi bálunkat megtartani, azóta csoportos, nagyszabású rendezvényünk a körülményekre való tekintettel, nem volt az ellátottak részére. Az a nap, viszont nagyon jól sikerült, sokan öltöttek magukra jelmezt, és ünnepi műsort is láthattunk, a Kánai menyegzőt adták elő lakóink, dolgozóink, amelyet táncos mulatság zárt. A húsvéti ünnepről is megemlékeztünk, csendesen felidéztük ennek jelentőségét, imádkoztunk, szentmisét vetítettünk az ellátottak részére. Nagyon köszönjük az atyák közreműködését, támogatását, akik lelkileg erőt adnak számunkra a mindennapi nehézségeink könnyebbé tételében. Az ellátottaink számára a legnagyobb fájdalom, hogy szeretteiket nem láthatják, régóta nem tudnak személyesen találkozni. Ezért egy online technikai eljárással lehetőséget teremtettünk számukra a skype-on való beszélgetésre. A laptop képernyőjén nemcsak látják a hozzátartozójukat, hanem beszélgetni is tudnak együtt. Nagyon megható látvány, amikor rég nem látott családtagok üdvözlik egymást, örömtől könnyező szemmel. Amikor lehet, akkor az udvaron sétálunk az ellátottakkal, hogy szabad levegőn is legyenek, főként a délutáni órákban, amikor melegebb az idő. Igyekszünk stabil kapcsolatokkal átszőtt közösségi életet teremteni, amely különösen most, felbecsülhetetlen jelentőségű. Ez különösen igaz azoknál a személyeknél, akiknél a kommunikációs lehetőségek korlátozottak, beszűkültek. Köszönjük a hozzátartozók türelmét, megértését, közreműködésüket ebben a nehéz időszakban. Vigyázunk ellátottainkra, magunkra és egymásra!

 

Jászberény, 2020. április 22.

Vargáné Deme Katalin intézményvezető

Jászberény

Szent Klára Idősek Otthona