Názáret Otthon hírei

Könyvbemútató a Názáret Otthonban

A Budapesti Városvédő Egyesület Templomtörténeti Sorozatába gyűjtötte össze kerületenként a budapesti templomokat, kápolnákat. A XXIII. kerület templomairól készült kiadásban a Názáret Otthon kápolnája is helyet.kapott. Nagy örömünkre az Otthonban vetítéssel egybekötött könyvbemutatót tartottunk. Fabó Beáta levéltáros a könyvecske egyik szerkesztője tartott előadást. Büszkék vagyunk, hogy ilyen szép kápolnával gazdagítjuk a kerületünket.

B.U.É. K.! Békés, Boldog Új Évet kívánunk szeretettel! Isten áldása legyen mindannyiunkkal!

" Száll az idő, száll fölöttünk,

Sebesebben, mint a madár,

Gyűlnek az évek mögöttünk.

S vajon, hol a véghatár:

Nem tudja ezt a halandó,

Csak annyit tud, hogy mulandó

Minden itt az ég alatt-

Életünk egy pillanat."

Benedek Elek: Január

Boldog pillanatok

Gyurjánné Benedek Erzsébet

A Názáret Otthon lakói a 2023-as évben két pályázaton is részt vettek. Gyurjánné Benedek Erzsébet "Az Időskor áldásai és vidámságai" című versíró pályázaton való sikeres részvétele és Antal Éva a lakók egy kis csoportjával az Ellátottjogi Pályázaton  " Tudom, hogy jogom van! Színes hétköznapok 2023" pályázatára két alkotást készítettünk és  nyújtottunk be. Büszkék vagyunk az Otthon lakóira. A Názáret Otthon a legjobb lehetőséget biztosítja ahhoz, hogy életüknek ebben a szakaszában tovább növekedjenek ismereteikben, testileg, lelkileg, szellemileg boldogan élhessenek minél hosszabb és teljes életet.

Májusi események a Názáret Otthonban

Anyák napi vendég fellépők

"Minden napnak kell, hogy legyen egy  aprócska csodája, amely megérinti a lelkedet és az emlékét a szívedbe zárja" A májusi hónap eseményekben volt gazdag: Anyák napi ünnepséget tartottunk a Pesterzsébeti Pacsirta asszonykórus ajándékozott meg szép dalokkal, kirándulást szerveztünk a Soroksári Helytörténeti Múzeumban, az I. Családi Napot tartottuk meg, ami oly jól sikerült, hogy már most tervezzük a jövő évre is, Gyerek napi ünnepségen vettünk részt a Csillag utcai óvodában, ahova ajándékot is vittünk az Otthon lakói mondtak gyerekverseket és mesét. Csodálatos  szép hónapot zártunk és az emlékét őrizzük a szívünkben. 

Születésnapost köszöntöttünk

Intézményünkben hagyománnyá vált, hogy minden hónapban a névnapokat és születésnapokat megünnepeljük. Április hónapban az Otthon egyik legkreatívabb lakóját Nagy Károlyt köszöntöttük 90. születésnapján. Ez alkalomból bemutattuk a kézműves alkotásait. Károly bácsi különleges,fafaragászati munkái nagy meglepetés volt a lakók számára. Kívánjuk, hogy még sok éven át tudjon alkotni és  köszönthessük ezen a szép napon. " Születése szép ünnepén, áldja meg az Isten. Mi jót velünk tesz, rá ezer annyit hintsen. Adjon erőt, egészséget, békét, boldogságot, hogy még sokszor köszönthessük ezen a szép napon. "

Oldalak