Karácsonyvárás a Szent Klára Otthonban

Az Angyalkert óvodások műsora
Az Angyalkert óvodások műsora

A Szent Klára Otthonban mindig nagy hangsúlyt helyezünk az adventi időszakra, arra, hogy lakóinkkal együtt el tudjunk csendesedni és meghitt körülmények között tudjunk készülni az Úr eljövetelére. Hagyomány, hogy minden esztendőben fellépő csoportok tisztelik meg intézményünket, és adnak karácsonyi műsort lakóink és dolgozóink részére. Legutóbbi ünnepségeink is kellemes hangulatban teltek. Elsőként a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulóit láttuk vendégül, akik megható műsorukkal nagy sikert arattak a közönség körében. Másnap az Angyalkert Óvoda ovisai, óvónői tiszteltek meg fellépésükkel. Öröm volt látni az időseink és a fiatal generáció találkozását, a kedves beszélgetéseiket, egymás megajándékozását. A karácsonyi ünnepségeink sorát a Liska József Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium énekkara zárta, akik minden esztendőben könnyeket csalnak megható produkciójukkal a nézők szemébe, ez így volt legutóbb is.

A lakók mellett mi kollégák is időt szántunk egymásra, közös ünneplésre, a karácsonyra való hangolódásra december végén. Dolgozói vacsora keretében búcsúztattuk az óévet és tekintettünk a jövő felé. Mentálhigiénés csoportunk tagjai a szokásoknak megfelelően ezúttal is szívmelengető műsort adtak elő, majd az este folyamán kellemes beszélgetések, meghitt találkozások zajlottak…