„Jól nevelek? Jóra nevelek?”

A Katolikus Szeretetszolgálat "Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen” elnevezésű projektje keretében, 2019-ben pszichoedukációs programsorozatot rendezett "Jól nevelek? Jóra nevelek?" címmel. A csoportfoglalkozások egyik fókuszpontja a függőség pszichológiai aspektusainak továbbá a család, mint védőfaktor szerepének, illetve ezek összefüggéseinek vizsgálata az újszülött kortól kezdve a fiatal felnőtt korosztályig bezárólag.  Az előadások célja az volt, hogy a szülők jobban megismerjék önmagukat, valamint gyermeküket is, ezáltal megerősítve bennük a gyermekneveléshez szükséges önbizalmat és a szülői kompetenciákat.

Az öt alkalom témakörei és előadói a következők voltak: 

1. alkalom: Dr. Németh Tünde és Dr. Danis Ildikó: Fejlődés az első három évben I. 
Kötődés, biztonság és a "nagyvilág" - Mit jelent és mit nem jelent a korai kötődés? Hogyan tudok érzékeny lenni a gyermekem jelzéseire? Mitől érzi magát biztonságban? Mit érez és lát a világból a gyermekem? Mit jelent az, hogy "kompetens csecsemő, kompetens gyermek"? Az alapozás eldönt mindent? Mi segíti a fejlődését? Ha baj van, hová fordulhatunk?

2. alkalom: Dr. Németh Tünde és Dr. Danis Ildikó: Fejlődés az első három évben II. 
Az érzelmek és a viselkedés kihívásai - Sokat sír? Alig alszik? Nem akar enni? Túlzottan dacos vagy féltékeny? Örökmozgó, le sem áll vagy éppen nem játszik egy percet sem egyedül? "Micsoda, még nem szobatiszta?" - Hogyan is szabályozza egy gyermek a viselkedését? Mikor, mennyit és hogyan segítsen a szülő? Ha baj van, hová fordulhatunk? 

3. alkalom: Dr. Kolozsváry Judit: Jó szülő vagyok? Vagy csak gondolom, hogy jó...? - értékek, normák és ezek közvetítése
Elég jól szeretem, vagy csak szeretném jól szeretni? -  kötődés, szeretet, barátság
Vajon sikerül boldog gyereket nevelnem, aki majd boldog, elégedett felnőtt lesz? - én boldog vagyok? 
Egyformán kell szeretnem a gyerekeimet, vagy mindegyiket neki "testhezálló" módon? - mit jelent "igazságosnak" lenni?
Mit csináljak amikor: Sír, "hisztizik", verekszik, csúnyán beszél, duzzog, bepisil /pedig már szobatiszta/, válogat, dacol, dadogni kezd, féltékeny. Ezek törvényszerűségek a fejlődésben, vagy rosszul bánok vele? Mi történik ilyenkor a gyerekemben? És bennem?
Mennyi dicséret, jutalmazás, büntetés, szidás, "prédikáció" kell a "jólneveltséghez"?

Páli Judit: Közös játék, közös tanulás, örömteli együttlét
Mennyit játszon a gyerekem? Mi történik ilyenkor vele? Hogyan hat a játék a fejlődésére? Mennyit "kell" játszanom a gyerekemmel? Mi történik a gyermekemben, ha nem "kap" elég játszási lehetőséget? Mennyire kell szabályoznom a játékát szülőként?   

4. alkalom: Neveljük gyermekeinket! Vagy ők is nevelnek minket?

Az interaktív előadás során a nehezen nevelhetőség problémájával, a konfliktusok lehetséges megoldásaival, kezelésével, azok hasznával foglalkoztak. Mit jelent a nehezen nevelhetőség? Hogyan hat a nevelésünk a tágabb környezetre? Melyek a nehezen nevelhető gyermek megnyilvánulásai, mely célok vezérelhetik őt a rendbontásban? Mit tehetünk? Milyen prevenciós lehetőségeink vannak, milyen válaszreakciók lehetségesek? 

Bajzáth Mária: Népmesék az élet értékéről
Értékek és hősök a népmesékben.  A mesélés mint kapcsolat és családépítő erő. A mesélés hatásai. A test mint a lélek és szellem temploma a mesékben.  A meseválasztás szempontjai.  

 
5. alkalom: Dr. Baracsi Katalin LL.M: Magabiztos szülőként a mindennapok internetében
Mi az a digitális műveltség? Mi az az internetbiztonság? Hogyan valósul meg? Mit néz a gyerekem a telefonján? Milyen közösségi oldalak, online kommunikációs csatornák, alkalmazások, játékok elérhetőek napjainkban? A korosztályos jellemzők emberi, jogi és technikai oldalai. Miért fontos a megelőzés? 

Kály-Kullai Károly: Függőség és kegyelem
Mindannyian függők vagyunk? Hol van helye az életünkben a függőségnek? Mi a viszonyunk a függő emberhez és családtagjaikhoz? Milyen eséllyel és hogyan lehet segíteni? Van-e remény a reménytelennek tűnő helyzetekben? Függőség és kegyelem kéz a kézben járnak?

 
Az előadások részletes anyagát az alábbi dokumentumokban találják: