Idősek hete a Szent Lajos Otthonban

Az ünnepség résztvevői
Az ünnepség résztvevői

"Száraz bőrödből, kék eredből a boldog ősz nyugalma száll. Nem győz terajtad már az élet, sem a halál. 
Elébed állok, s néha mintha az idő szárnya csapna rám. Bámullak tágranyílt szemekkel, öreganyám." (Kosztolányi Dezső: [Öreganyó](részlet))

Október az idős emberek iránti tisztelet hónapja. Jó lehetőséget kínál arra, hogy az idős embereket ünnepeljük, megálljunk mellettük és megemlékezzünk róluk. 

Az idősek világnapja és idősek hónapja alkalmából fontosnak tartottuk, hogy az otthonban élő lakóink valamennyien részesei lehessenek az ünneplésnek. Ezért ebből az alkalomból verses előadással és diasor vetítésével készültünk a Szent Lajos Otthon időseinek köszöntésére. Mindig nagy igyekezettel és odafigyeléssel állítjuk össze műsorunkat, gondosan ügyelve arra, hogy mosolyt csaljunk a szépkorú arcokra. Elsőként a telephelyvezető, Bertáné Szőrös Mária szívhez szóló köszöntése hangzott el, majd mozgásterapeuták és a szociális csoport tagjai mondtak verseket. Az otthonban élők most is nagy örömmel fogadták előadásunkat és a zenei aláfestés alatt a mosoly mellett a meghatódottságtól könnyező arcokat is láthattunk. A műsor zárásaként telephelyvezető asszony arra bíztatta az időseket, hogy szakítsanak minél több időt a társas kapcsolatokra családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel – beszélgessenek, sétáljanak, aki teheti, utazzon; élvezzék egymás társaságát, ameddig csak lehet.