„Hivatásod legyen élni másokért, a mások boldogságában keresni a magadét”- egy résztvevő beszámolója

2017 októberében harmadik alkalommal indította el a Katolikus Szeretetszolgálat három részes előadássorozatát, „Hivatásod legyen élni másokért, a mások boldogságában keresni a magadét” címmel.

Az előadásokon, amelyek szakmai, személyiségbeli, és legfőképp spirituális fejlődésre, növekedésre adnak lehetőséget, a szociális ágazatban dolgozó szakemberek vettek részt.

A képzések délelőtti- koradélutáni órákban zajlottak, neves előadók és egyházi személyek jelenlétében, akik tudásukkal, segíteni vágyásukkal nagy hatást gyakoroltak a hallgatóságra.

A sorozat első napján Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát-püspök, továbbá Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök, és Rettegi Zsolt mentálhigiénés szakember tartott előadást.

Várszegi Asztrik főapát- püspök úr a képzést egy rövid, Magyarországra vonatkozó történeti áttekintéssel indította, felvázolta, hogy hazánkban a II. világháború végéig keresztény elveket valló szociális hálózat működött, amely minden elesett embernek segítséget nyújtott. Az 1945-öt követő időszakban nem létezett ez a fajta, intézményesített segítő munka, és csak a rendszerváltás után találkozhatunk ismét vele, amikor a keresztény és zsidó hitközségek újjászervezték karitatív rendszerüket. Hozzátette, hogy a jelenlévők ennek a munkának a továbbvivői.

Előadásában a hitet mint az élet megtermékenyítő megoldását helyezte középpontba, amely ugyanolyan fontossággal bír, mint a szeretet. A kereszténység Jézus személyén keresztül mutatja meg azt a fajta felebaráti szeretetet, amelyet a szociális szakembereknek is gyakorolniuk kellene. Ő volt az a személy, aki valóban átérezte a hozzáforduló bajbajutottak gondjait, irgalommal volt feléjük, felemelte őket abból a mélységből, amelybe a problémáik hatására sodródtak. Ha a szociális szakemberek is ugyanilyen szemlélettel fordulnak a betegek felé, azok a saját szeretetükkel hálálják meg a feléjük irányuló emberséges gondoskodást.

Székely János megyéspüspök úr arra kérte a szociális gondozókat, hogy a kincset lássák meg az ápolásra szorulóban, hiszen ők ketten egymás felebarátjai.

Mindemellett fontos javaslata a szociális segítők számára, hogy helyezzék előtérbe saját lelkük ápolását is, hiszen csak azt tudják másoknak adni, ami az ő lelkükben is lakozik, és békességet csak akkor tudnak magukból árasztani, ha bennük is a béke uralkodik.

Rettegi Zsolt a burn out szindrómára, vagyis a kiégésre hívta fel a figyelmet, rávilágítván, hogy az önmagunkkal való harmónia, embertársainkhoz fűződő pozitív érzelmek, társas megerősítések, valamint az Istenkeresés, majd a vele kialakított kapcsolat nagyban segítségünkre lehet a folyamat kialakulásának megelőzősében.

A képzés második napján Béri Renátó atya, karmelita szerzetes, az Isten és ember közti kapcsolat fontosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy valójában sosem élünk magányban, mindig van mellettünk valaki az élet legnehezebb pillanataiban is. A bennünk lakozó Lélek, a mindnyájunkat átölelő Isten körülvesz azzal a szeretettel, melyre vágyunk, de más emberektől nem, csakis az Atyaistentől kaphatjuk meg, hiszen ez a szeretet végtelen és feltétel nélküli. Beszédével sokak számára felismerést és megerősítést nyújtott. Így majd szakemberként ők maguk is e szellemiség közvetítőivé válhatnak, és megismertethetik az isteni szeretet valós létezését azokkal a személyekkel is reménysugarat nyújtva feléjük, akikről munkájuk során gondoskodnak.

A nap hátralevő részében Hortobágyi Arnold atya, bencés szerzetes mutatta be az elkötelezett szakember ismérveit, valamint azt, hogy milyen problémákkal, nehézségekkel kell szembenéznie a szociális szférában dolgozó szakembereknek mind szakmai, mind a saját pszichés állapotuk és személyiségük tekintetében. Ezt követően a résztvevő szakemberek kifejthették gondolataikat, tapasztalati ismereteket nyújtva egymásnak kiscsoportos beszélgetések keretében.

Az előadássorozat záró napját nagy érdeklődéssel várták a képzésen résztvevő kollégák, amelyen Dr. Ternyák Csaba egri érsek gondolatait ismerhették meg az érdeklődők. Az Érsek úr Boldog Batthyány-Strattmann László szavait idézte: ”Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.” Ezen idézettel arra kívánt utalni, hogy a szociális szakemberek a betegek ápolását ne egyszerűen munkának, kereseti lehetőségnek tekintsék, hanem leljenek örömöt abban, amit tesznek, tudatosan akarják a rájuk bízott embereket boldoggá tenni, és cselekedeteikkel bizonyítsák szeretetüket. A betegek kiszolgáltatottnak érzik magukat, ám a segítőknek meg kell hallgatniuk és érteniük problémáikat méltóságuk tiszteletben tartása mellett, hiszen Krisztus e betegekért is feláldozta önmagát. Így alakulhat ki az a meleg, szeretetteljes légkör, mely a gondozást igénylő személy és az ápolója lelkére egyaránt jótékonyan hat.