„Hivatásod legyen élni másokért, s a mások boldogságában keresni a magadét” szakmai képzés

A Katolikus Szeretetszolgálat harmadik alkalommal indítja el különleges, „Hivatásod legyen élni másokért, s a mások boldogságában keresni a magadét.” című képzését, tekintettel a kimagasló érdeklődésre. Ennek keretében a szociális intézményekben dolgozók részére spirituális tartalommal tartunk személyiségfejlesztő foglalkozást. Rendezvényünk természetesen minden érdeklődő számára nyitott.

Nagy örömünkre Dr. Ternyák Csaba egri érsek, Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát-püspök és Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök is elfogadta felkérésünket, s egy-egy előadás keretében megosztják gondolataikat a résztvevőkkel. Mellettük Hortobágyi Arnold atya bencés szerzetes, Béri Renátó atya kármelita szerzetes, Süveges Gergő kommunikációs szakember, és Rettegi Zsolt mentálhigiénés szakember a tematikához és a szellemiséghez illeszkedve járul hozzá a program magas szintű megvalósításához.

A "Hivatásod legyen élni másokért, s a mások boldogságában keresni a magadét." című szakmai személyiségfejlesztő tanfolyam "S" jelű, 25 pontos értékkű képzés, amelyről a program végén igazolást állítunk ki.

  • Időpont: 2017. október 11-18-25.
  • Helyszín: 1068 Budapest, Városligeti fasor 42.
  • Részvételi díj: 15 000 Ft/fő, ami nem tartalmazza az étkezés költségeit.
  • Program célja: A képzés során a szociális szféra dolgozóinak mindennapi nehézségeivel, az ezekhez kapcsolódó kérdésekkel, valamint a lehetséges válaszokkal foglalkozunk.
  • Jelentkezés határideje: 2017. október 6. (Túljelentkezés esetén a korábban regisztrálókat részesítjük előnyben.)
  • Amennyiben jelentkezni szeretne, kérjük mielőbb jelezze ezt a rkesz.szakmafejlesztes@gmail.com email címen.

Jelentkezési lap letöltése  Kérjük, hogy az elektronikus űrlap kitöltésével jelentkezzen!    

Szakmai program letöltése

Program:

Október 11.
09:30 – 11:00          Dr. Várszegi Asztrik – pannonhalmi főapát
11:15 – 13:00          Rettegi Zsolt – mentálhigiénés szakember
13:00 – 13:30          Szünet
13:30 – 15:00          Dr. Székely János – szombathelyi megyéspüspök
 
Október 18.
09:30 – 12:00          Béri Renátó OCD – kármelita atya
12:00 – 12:30          Szünet
12:30 – 15:00          Hortobágyi Arnold OSB – bencés atya
 
Október 25.
10:00 – 12:00          Dr. Ternyák Csaba – egri érsek
12:00 – 12:30          Szünet
12:30 – 14:30          Süveges Gergő – kommunikációs szakember

 

Köszönettel: Szlávik Bence szakmai koordinátor

+36 30 259 06 28

Képzés napja vagy napjai: 
2017. október 11. (szerda) 09:00 - 17:00
2017. október 18. (szerda) 09:00 - 17:00
2017. október 25. (szerda) 09:00 - 17:00
Helyszín: 
Katolikus Szeretetszolgálat (1068 Budapest, Városligeti fasor 42.)
Jelentkezési lap
Beküldési határidő: 2017. október 6-a. Fontos információ, hogy számlát csak a számla tulajdonosának nevére tudunk kiállítani, ahonnan az utalás érkezett. Túljelentkezés esetén a korábban regisztrálókat részesítjük előnyben.
I. Személyi adatok
II. Munkahelyi adatok
Munkahely címe
Költségviselő megnevezése
Költségviselő címe