Halottainkra emlékezünk

Eltelt megint egy év és mi ismételten ott álltunk a csákvári katolikus temető hetes parcellájánál, az egykor intézményünkben élt szerzetesnővérek nyughelyénél.

Dr. Vajda Norbert a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója, Gerendai Sándor esperes, Mészáros Tamás önkormányzati képviselő, Tóth Árpádné egykori intézményvezető, intézményünk dolgozói és lakói.

Minden évben halottak napjának közeledtével elhelyezzük a sírokon hálánk jeléül a virágokat és meggyújtjuk az emlékezés mécseseit. Habár az otthonban mindennapjaink szerves része az ott élt szerzetesnővérek hagyatéka, még is fontos, hogy a temetőben is lerójuk kegyeletünket, felidézzük emléküket. Nekünk fontos. Hiszen haláluk után is kapaszkodóként szolgálnak, példaként állnak előttünk életükkel nap mint-nap. 

Szerencsések vagyunk, mert az intézményünknek helyet adó valamikori zárdában szolgált, vagy a későbbiekben a rendek feloszlatása után, ott menedékre talált nővérek közösségi és személyes sorsukból, az általuk elmondott és feljegyzett történetekből, az alázatból, ahogyan az elesettek, a gondoskodásra szorulók felé fordultak, ahogy sorsukat méltósággal viselték, erőt meríthetünk: mindennapi küzdelmeink, nehézségeink elviselése során, mikor fáradtak vagyunk, hivatásunk túl nagy terhet ró ránk, mikor úgy tűnik, hogy nem találjuk a megoldást, vagy több türelemre, megértésre lenne szükségünk. Csak emlékezetünkbe kell idéznünk, a kedves nővéreket, akik már földi valójukban nincsenek közöttünk, de mégis, valamilyen módon ott vannak velünk az intézmény falain belül, és még haláluk után is erőt meríthetünk hagyatékukból.

Emlékezetül a temetőben örök nyugalomra helyezett mind a 245 szerzetesnővérnek mécsest gyújtottunk, miközben felidéztük őket rendi hovatartozás és név szerint. A temetői megemlékezést megelőzően lakóink és dolgozóink körében intézményünk udvarán a lélekharangnál gyülekeztünk, ahol együtt imádkoztunk elhunyt lakóinkért és hozzátartozóinkért. Nyugodjanak békében.

A megemlékezésen elhangzott Juhász Gyula Consolatio című verse, melyet az intézmény egyik lakója szavalt el. 

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
 
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
 
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

A megemlékezés történelmi hátteréről, az intézmény életéről Pirityi Hajnal intézményvezető asszony beszélt a Mária Rádióban november 5-én, reggel. A telefonos interjú 7:30-kor kezdődött, és az alábbi linken visszahallgatható.