Generációk közötti kapcsolatot erősítő program Máriaremetén

Ismételten megrendezésre került Máriaremetén, a XXIII. János Otthonban a nyári gyermektábor, 2019. augusztus 12-től 2019. augusztus 16-ig, a II. kerületi Önkormányzat támogatásának köszönhetően.

Lakóink dédunokái, munkatársaink gyermekei és unokái tették színesebbé az idősek otthona mindennapjait egy héten keresztül.

Mindennap közös imával, énekkel és elmélkedéssel indult a Jerikó Ház kápolnájában.

A Fokoláre Mozgalom „Élet Igéjét” olvastuk el, beszéltük át az adott szentírási szakaszt, hogy azon a napon miképpen tudjuk életre váltani Jézus Igéjét. A gyerekek a szentírási történetekről színes kifestőt kaptak, amit a tábor végén hazavihettek, a színes, énekes imalappal együtt.

Az első napon, Poboriné Erzsike munkatársunk a papírkészítés rejtelmeibe vezette be a gyermekeket, mely nagy sikernek örvendett.

A második napon kerti játékok örvendeztették meg, a kicsiket és nagyokat egyaránt. A lengőteke kerti játék megvásárlását az önkormányzati pályázat tette lehetővé, mely az időseink hétköznapjait is örömmel tölti meg hosszú távon. A kerület játszótere ismét nagy sikernek örvendett a táborozó gyermekek körében.

A Názáret Ház udvarában közös torna és kerti játék volt a demenciával élő lakók nagy örömére.

A harmadik napon a budakeszi vadasparkba készültünk, de az esős időjárás miatt a fővárosi tropicárium színes élővilágát és vízi állatait csodálhattuk meg, közel negyven fővel. Ezen a buszos kiránduláson a gyermekek, családtagjaik és lakóink együtt szereztek nagyszerű közös élményeket. Ennek jelentősége, hogy olyan demenciával élő lakók is részt vehettek ezen a kiránduláson, akik számára ez egy kisebb csodának számít. Rendkívül nagy élmény volt a színes állatvilág között tölteni néhány órát. A kirándulást közös fagyizással koronáztuk meg.

Negyedik nap, Nagyboldogasszony ünnepe volt. A gyerekekkel közösen emlékeztünk meg Jézus Édesanyjáról egy elmélkedésben és részt vettünk Herpy György atya által bemutatott ünnepi szentmisén. A mise végén a gyermekek elénekelték a „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok” éneket, mely lakóink körében elsöprő sikert aratott.

Délután egy önkéntes hittantanár interaktív hittanórát tartott az Emmausz Ház udvarán és mesedramatizálási délután volt, mellyel a gyermekek készültek a záró színi előadásukra.

Mint minden programnak, így ennek a gyönyörű hétnek is elérkeztünk a zárónapjához.

Mons. Esterházy László kanonok úr mutatta be a táborzáró szentmisét a Jerikó Ház kápolnájában, ahol lakók és gyermekek együtt adtak hálát az együtt töltött napokért. A szentmise ezen a napon is a gyermekek énekével zárult, mely ismét mosolyt csalt minden idős lakónk arcára. A délelőtt további részét a játszótéren töltötték a gyermekek a nappali ellátásban részesülő demenciával élő ellátottakkal.

Délután szabadtéri színház volt, ahol a gyermekek a tábor ideje alatt tanult „Kis gömböc” és a „Kis kakas gyémánt fél krajcárja” című mesét adták elő a lakóknak gyönyörű, napsugaras délutánon az Emmausz Ház udvarában. A színi előadást ismét a gyermekek vidám dala zárta a Jól vigyázz kicsi kéz mit teszel című hittanos énekkel.

A mentálhigiénés munkatársak minden gyermeknek egy névre szóló, általuk varrott táskában elrejtett ajándékokkal kedveskedtek.

Csodálatosan szép hetet éltünk meg ezen a héten!

Köszönet érte elsősorban az intézmény mentálhigiénés munkatársainak, önkéntes segítőinknek és nem utolsó sorban Dr. Láng Zsolt Polgármester Úrnak, aki az anyagi forrás jelentős részét biztosította programunkhoz.

A fiatal és idős generáció, evangéliumi szeretetben megélt közös napjaiért őszinte hála van mindannyiunk szívében!

Fontos társadalmi üzenete is van ennek a hétnek, mert az itt lévő 12 fő gyermek találkozott az időskori demenciával élőkkel, a mozgásában korlátozott, kerekesszékbe ülő idős emberekkel. Tudtunk erről beszélni a gyermekekkel az „Élet Ige” megélése kapcsán, mely reményeink szerint, életre szóló nyomot hagyott a gyermekek szívében.

Balog Józsefné intézményvezető