Fontos, hogy figyeljünk egymásra - szeptember 21-e az Alzheimer világnapja

A lakosság tíz százalékát érinti, mégis keveset tudunk róla - kedden tartják az Alzheimer világnapot, amihez Székesfehérvár idén is szűrőprogrammal csatlakozott. A Palotai Kapu előtti téren idén a demenciaszűrés mellett, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának keretében, több mint negyvenféle szűrést végeznek a szakemberek.

Szeptember 21-e az Alzheimer világnapja. Magyarországon 250 ezer ember él demenciával, ami az érintetti körrel együtt egymillió embert, a lakosság 10 százalékát jelenti. Székesfehérváron idén is szűrőnappal kapcsolódnak a világnaphoz. A Katolikus Szeretetszolgálat által szervezett alkalmon a demenciaszűrés mellett több mint 40-féle vizsgálatot végeznek.

"Harsány világunkban hajlamosak vagyunk a csendes dolgokra kevesebb figyelmet fordítani." - kezdte beszédét dr. Beneda Attila, az EMMI családpolitikáért felelős helyettes államtitkára. És - mint elmondta - az Alzheimer-kór, a demencia ilyen: sokáig rejtve marad a hozzátartozók, az ellátásban résztvevők előtt, és sokszor csak későn vesszük észre a betegséget, amikor már beszűkülnek a kezelési lehetőségek. Ezt a késői felismerést húzta alá dr. Szigeti Szabolcs is. A WHO Magyarországi Irodájának megbízott vezetője kiemelte, a diagnózis felállítása sok esetben a betegség folyamatának viszonylag késői szakaszában következik be, "a demencia valójában világszerte aluldiagnosztizált."

A kezdetektől a Katolikus Szeretetszolgálat a főszervezője a székesfehérvári Alzheimer világnapnak. Spányi Antal megyéspüspök is fontosnak nevezte az ilyen figyelemfelhívó rendezvényeket: "Sokkal kisebb problémával sokkal jobban foglalkozunk gyakran, mint ezzel, az emberek életminőségét meghatározó problémával." Az egymásra való odafigyelést hangsúlyozta, és mint beszédében kiemelte, a kulcs a szeretet. "Ha ezzel a szeretettel figyelünk egymásra, és szeretettel próbáljuk elfogadni és segíteni egymást, akkor tudunk tenni valamit ebben a szörnyű kórban szenvedő társainkért."

A figyelmet hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester is: közös feladatunk, hogy az egyedülálló idősekre is odafigyeljünk. "Fontos, hogy megtaláljuk őket, adjunk nekik segítséget, és ők merjenek segítséget kérni." Emellett beszélt a városban évek óta működő szűrőprogram-sorozatról, ami városrészi és egész Székesfehérvárt átfogó ingyenes szűrésekből áll, és örömét fejezte ki, hogy Fehérváron egyre aktívabb az idősebb generáció, "akár a szenior örömtáncra, akár a nyugdíjas sportvetélkedőkre gondolunk, és ez mind-mind hozzájárulhat a megelőzéshez is."

Dr. Egervári Ágnes, a demenciával élőkért létrehozott INDA program szakmai vezetője is a közösség fontosságát emelte ki: "egyedül ezzel nem birkózik meg senki, szükségünk van egymásra". Elmondta, hogy a demencia egyharmada szív- és érrendszeri megbetegedés miatt alakul ki, azaz legalább harminc százalékban megelőzhető. Erről is szól a mai esemény, ez a mai nap legfontosabb üzenete: "Tegyünk meg mindent az egészségünkért!" - zárta gondolatait dr. Egervári Ágnes.

"Székesfehérvár kifejezetten jól áll a demenciával való küzdelemben" - mondta el kutatásaikra alapozva dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója. Hasonló karakterű településsel összehasonlítva a fehérváriak sokkal több ismerettel rendelkeznek a betegségről, és ez egy fontos lépcső az elfogadás, a segítés felé. A demencia két fő problémája a tudás hiánya és az előítélet - ezen kíván segíteni ez a program is. Dr. Vajda Norbert kiemelte, hogy a mai program mellett érdemes ellátogatni a demencia.hu oldalra is, ahol nagyon sok ingyenes szakmai kiadvány érhető el, ami segít a betegség jobb megismerésében.

Dankovics Gergely, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának programigazgatója elmondta, ez a 2347-dik helyszín, ahová a programsorozat során ellátogattak. Ezúttal is a speciális szűrőkamionban végzik a több mint 40-féle vizsgálatot a szakemberek.

A megnyitó után a regisztrálók sorszám alapján, sorban állás nélkül vehettek részt a demenciaszűrésen, és a többi vizsgálaton. A szenior örömtánc csoportok idén is csatlakoztak az eseményhez: egy figyelemfelhívó sétával és a Hotel Magyar Király előtt egy tánccal irányították rá a fehérváriak figyelmét az Alzheimer világnapra.

Forrás: székesfehérvár.hu, feol.hu