Fenntartói levél

Kedves Hozzátartozók!

Szeretnénk Önökkel megosztani azt a levelet, melyet fenntartónktól, a Katolikus Szeretetszolgálat vezetőitől, Dr. Vajda Norbert szakmai igazgatótól és Kinde Kálmán gazdasági igazgatótól kaptunk. Nagy hála van szívünkben, hogy a járvány idején nemcsak a védőfelszerelésekről, fertőtlenítőszerekről gondoskodik fenntartónk, hanem ebben a kihívásokkal teli helyzetben lelki támogatásunkról, munkánk elismeréséről is. Az alábbi levél mindennapjainkat erősítő forrás, hogy Fenntartónk számít ránk, látja küzdelmeinket, de szolgálatunk értékét, gyümölcseit is!

Megtiszteltetés számunkra, hogy a Szeretetszolgálat munkatársai vagyunk, ahol az ország különböző részein működő intézmények egy csapatként szolgálják Egyházunk szociális tevékenységét. Öröm számunkra, hogy ily módon is építhetjük Isten Országát az evangéliumi értékekből forrásozó szociális munkánkkal most is, amikor a Covid – 19. koronavírus alapjaiban rendezte át mindennapjainkat és figyelmeztet a helyes értékekre a hétköznapokban.

- Balog Józsefné intézményvezető -

„Kedves Munkatársaink!

A kialakult járványügyi veszélyhelyzet hetek óta tart, amely az élet minden területén nagyobb óvatosságot kíván meg tőlünk. Önök, éppen ugyanúgy, mint a kórházi dolgozók, emberfeletti munkát végeznek otthonainkban. Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket és hálánkat gondoskodó és odaadó munkájukért, melyet a legvédtelenebb társadalmi csoportok, az idősek és fogyatékkal élők védelmében tetted eddig, és tesznek a jövőben is.

Önök a legtöbb esetben évekig gondozzák lakóinkat: megkönnyítik, szebbé teszik a mindennapjaikat; lelkiekben támogatják őket és személyesebb kapcsolatot is kialakítanak velük. Ismerik élettörténetüket, legkedvesebb elfoglaltságukat, kedvenc ételüket és még számos titkot, melyet csak az ismerhet, akinek nyitott a szíve a másik ember iránt-, és őszinte odaadással fordul feléje.

Egyházi fenntartású szervezetként kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy munkatársaink a hitéleti eseményeken keresztül is megtapasztalhassák a keresztény értékeket. A katolikus közösség nem csak a hitélet gyakorlásától válik közösséggé, hanem attól is, hogy a nehézségek idején összefog és szívből jövő szeretettel fordul embertársai felé.

Bizonytalan, hogy jelen állapot meddig fog tartani. Magyarország Kormánya 2020.05.04-től a fővároson és Pest megyén kívül a járványügyi helyzet mérséklése következtében különböző enyhítő intézkedéseket léptetett életbe. Az enyhítés ellenére viszont az idősek és fogyatékkal élő embertársaink továbbra is a leginkább veszélyeztetett csoportokat jelentik.

Az enyhítés a valóságban a veszély növekedését hozza magával. Fontos kiemelni, hogy a szociális tevékenységben nincs változás! Mind a munkavégzés során, mind pedig a hétköznapokban az eddigi szabályokhoz képest is fokozott figyelem szükséges!

Önök az egyetlenek, akik személyes interakcióba léphetnek a lakókkal, családjuk helyett most családjukká is lettek. Emiatt kiemelten fontos, hogy otthonainkban továbbra is a szigorú protokoll maradjon érvényben; a védőeszközöket a veszélyhelyzet elmúltáig továbbra is fokozott figyelemmel, az előírásoknak megfelelve viseljék lakóink megóvása érdekében!

Azonban nem csak a lakók közvetlen környezetében szükséges a nagyfokú óvatosság. Tudjuk, hogy sok mindenre kell figyelemmel lenni, de azt tudatosítanunk kell, hogy a kollégákkal történő közös ebédek vagy cigarettaszünetek is potenciális veszélyforrások. Továbbra is szükséges a szoros távolságtartás egymástól, a gyakori kézmosás, a megfelelő maszkviselés (szoros, orrot takaró maszkkal) és a tömeges csoportosulás elkerülése.

Tisztelettel kérjük, a civil, otthonon kívüli életükben is fordítsanak hangsúlyt a megelőzésre az Önök szeretteik és ránk bízottak egészségének érdekében.

Bizakodjuk együtt, hogy közeledik a veszélyhelyzet vége és derűvel tudunk a jövőbe tekintetni, melyért közösen dolgozunk!

„Ezernyi félelem sem olthatja ki reményünket.”

Szent XXIII. János pápa

Erőt, egészséget kívánunk és Isten áldását kérjük áldozatos munkájukhoz!

dr. Vajda Norbert                                                                  Kinde Kálmán

szakmai igazgató                                                                   gazdasági igazgató

Állomány neveMéret
PDF ikon felhivas_fin.pdf795.78 KB