Félidőhöz érkezett a DIÓ program Lajosmizsén

A Katolikus Szeretetszolgálat már több hazai településen is – Győrben, Székesfehérváron, Csákváron, Jászberényben, Tiszaalpáron és Hajdúböszörményben – megszervezte a DIÓ-t – azaz Demencia Információs Órákat. A program előzményeként az INDA (Interprofesszionális Demencia Alapprogram) projekt nyújtott hasznos útmutatót és kínált információs lehetőséget az érdeklődőknek. Már az INDA rávilágított arra az igényre, hogy a hozzátartozók lehetőséget kapjanak a tájékozódásra, segítséget kapjanak ebben a nehéz helyzetben.

A hat településen megtartott alkalmakon a résztvevők eleinte zárkózottan jelentek meg, de a „félidőhöz” közelítve már őszinte örömmel és érdeklődéssel érkeztek egy-egy alkalomra. Nyíltan kérdeztek, megosztották saját személyes élményeiket, gondolataikat a témához kapcsolódóan. Itt ismerhettük meg egy család leleményességét, hogyan tudta a mindennapokban alkalmazni az „elterelés” művészetét.

2022. májusában Lajosmizsén került sor a mostani előadássorozat első alkalmára, amelyen a hozzátartozóknak, családtagoknak, laikusoknak nyújtottunk segítséget a demenciával kapcsolatban. A program Lajosmizse város nyitottságának és támogatásának köszönhetően az Egészségházban kapott helyett, ahol kiváló tárgyi körülmények között tölthetünk el alkalmanként másfél órát.

A tizenkét alkalomból álló programsorozatot azoknak hirdettük meg, akik családjukban gondoznak demenciával élő személyt. A Katolikus Szeretetszolgálat a Tempus Közalapítvány közreműködésével valósítja meg ezt a programsorozatot, ezáltal a DIÓ foglalkozások a résztvevőknek térítésmentesek.

Az ingyenes alkalmak célja, hogy a résztvevők olyan ismeretekhez jussanak, amelyeket a mindennapokban is praktikusan tudnak alkalmazni. Különböző helyzetek sikeres kezeléséhez a spontán gyakorlatok elsajátítása mellett az elmúlt időszakban az alábbi témaköröket beszéltük át:

  • „Aki ápol, saját magát is kell ápolnia”
  • Családi szerepek, átalakult kapcsolatrendszerek
  • Demencia és a hozzátartozó
  • Információnyújtása a szociális alap-és szakellátások lehetőségéről
  • Az otthoni ápolás/gondozás feltételeinek megteremtése
  • Preshospitális állapotok
  • Egészséges táplálkozás időskorban

A program tematikus felépítése lehetőséget teremt a hozzátartozóknak, családtagoknak a személyes élmények feldolgozására, átadására, valamint új ismeretek, gyakorlatok elsajátítására. A témához kapcsolódóan segédeszközök is bemutatásra kerültek, otthoni alkalmazások mellett megtörtént a gyakorlatba való átültetése is.

Az eddig eltelt időben a résztvevők aktív érdeklődést mutattak, jó csoportdinamikában működtek együtt. A szervezők minden alkalommal gondoskodnak egy kis vendéglátásról, hogy a klubszerű foglalkozások harmóniában, a nehézségek ellenére örömben teljenek. Minden foglalkozás témájáról egy információs lap is készül, amelyet a hozzátartozók, családtagok hazavihetnek, hogy később szükség szerint beletekinthessenek.

A foglalkozásokon film- és könyvajánlatot adtak át egymásnak a résztvevők, de az aktualitást is követve szeptemberben megemlékeztünk az Alzheimer Világnapjáról, valamint az országos Alzheimer Café hálózatról is.

Novembertől havi egy alkalommal az alábbi témakörökkel találkozhatnak a hozzátartozók:

  • A biztonságról, a biztonságos otthoni környezetről
  • Lehetőségek a kognitív képességek javítására, szinten tartására otthon
  • Jogi kérdések az időskorban
  • A demencia utolsó szakaszában jelentkező gondozási nehézségek
  • Mentálhigiéné a családban

2023. márciusig tart a jelenlegi programsorozat, havonta egy alkalommal – amelyre szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!

„Gyakorló szakemberként elmondhatom, hogy minden alkalom más és más, minden helyzet és eset szintén, nagyon sokat tanultam a hozzátartozóktól, ötleteket kaptam, melyet tovább is tudtam adni az érdeklődőknek. Hálás szívvel és szeretettel gondolok minden alkalomra, résztvevőre.”
/Bagyinszki Zsóka, a lajosmizsei DIÓ alkalmak házigazdája/