Életmentő készülék és tanfolyam a Szent Ferenc Kórházban

A Szent Ferenc Kórház által megálmodott "Mentsünk együtt életet" kampány részeként civil szervezetek, egyházi intézmények, önkormányzatok és szociális intézmények is pályázhattak kedvezményes árú defibrillátor készülékre. A Katolikus Szeretetszolgálat is részt vett mind a pályázaton, mind pedig a március 8-án, a Szent Ferenc Kórházban megrendezett oktatáson - így a Szeretetszolgálat központi irodaházában és az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonban is elérhető lesz az életmentő készülék. 

Az oktatással egybekötött átadón Dr. Dévényi Erika, az Innomed Medical Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 100%-ban magyar fejlesztésű és gyártású készülékek teljes mértékben hozzájárulnak a Mentsünk együtt életet program céljaihoz: egyrészt legyen elérhető minden tömeges helyen egy-egy ilyen készülék, másrészt térítésmentesen jusson el az életmentés-tanfolyam minden emberhez.

A készülék részletes bemutatása után Dr. Toldy-Schedel Emil, a budapesti Szent Ferenc Kórház igazgató-főorvosa elmondta: Magyarországon vezető halálok a hirtelen szívhalál, amelynek jó része úgy következik be, hogy az emberek nem mernek "hozzányúlni" a segítségre szoruló beteghez. Kihangsúlyozta: "nem tudunk rosszat tenni" azzal, ha megpróbálkozunk a segítségnyújtással. A köszöntők és a készülékbemutató után sor került a konkrét életmentő tanfolyamra is, amelynek során minden résztvevő a gyakorlatban is bemutathatta megszerzett tudását.

A tanfolyamon a mellékelt kisfilmet is megnézhették a résztvevők.