Élet a karantén idején, avagy ahogyan a terápiás munkatárs látta

Karantén alatt
Karantén alatt

2020. március 9. a fekete nap, amikortól hónapokra bezárult az intézmény kapuja. Először fel sem fogtuk… majd megijedtünk… aztán megrázva magunkat berendezkedtünk az új életünkre. Nehéz volt, hiszen ilyen helyzetben még senki sosem volt, felkészülni nem volt idő, elfogadni nehezen ment. Lakóink két-három hét elteltével már nagyon hiányolták a személyes találkozásokat, miket nem pótolhatott a telefon és a videochat, melyekkel próbáltuk enyhíteni a család hiányát. Hiányzott még a Szentmise, a gyógytorna, a séták, a közös foglalkozások, melyeket alternatív megoldásokkal, sok kreativitással igyekeztünk valamelyest pótolni. A karantén dolgozóink számára is tartogatott nehézségeket… a folyamatosan változó szabályok betartása, az ezzel járó többletmunka, a lakók mentális támogatása erőt próbáló feladat volt. Azonban fegyelmezett magatartásuk volt az egyik fő záloga annak, hogy otthonunkat elkerülte a COVID-19 vírus. Erőt adott mindehhez az is, hogy éreztük intézményvezető asszony és a fenntartó folyamatos támogató jelenlétét. Megérte, mert mindnyájan egészségben megértük a boldog napot, mikor végre megnyílt a kapu. Mérhetetlenül büszkék vagyunk önmagunkra. Hogyan élték meg lakóink a karantén hosszú hónapjait? Néhány vélemény:

  • leginkább a szentmisék hiányoztak, hiába néztük a TV-ben az nem ugyanaz…
  • furcsa volt, hogy meg kellett mondani mire van szükségünk és a dolgozók vásároltak be nekünk…
  • nagyon megnőtt a hajunk …
  • rossz volt, hogy maszk van a nővérkéken, igy nehezebb megérteni mit mondanak…
  • mindig szóltak, hogy ne üljünk közel egymáshoz, meg minket sem simogattak annyit….
  • nem lehettünk együtt….
  • hosszú volt…
  • nem láthattam a lányomat…

Solymár, 2020. július 10.