Egységben az erőnk a Názáret Házban

Jó hírünk
Jó hírünk

Elsőként örömmel adjuk hírül az érintett családoknak, hogy Názáret Ház telephelyünkön minden Lakónk jól van.

Bár a szeretetteljes összefogás békeidőkben is különlegesen fontos alapérték számunkra, ebben a rendkívüli járványügyi helyzetben még inkább felértékelődik a jelentősége úgy a személyes kapcsolatokban, mint az intézményeink közötti együttműködésben egyaránt. A mindnyájunk biztonsága érdekében meghozott, kötelezően betartandó óvintézkedések – természetesen - feltétlenül szükségesek, ugyanakkor ezekben az érzelmileg egyébként is megterhelő napokban a mentálhigiénés segítségnyújtás során korábbi, bevett gyakorlataink revideálására is késztetnek. Kiemelten fontosnak tartjuk ezért, hogy megismerjük és nyilvánossá tegyük egymás jó gyakorlatait, ezáltal is ötleteket merítve és megosztva a még hatékonyabb mentálhigiénés segítségnyújtáshoz. Az alábbiakban szeretettel osztjuk meg ötleteinket minden Kollégánkkal és a téma iránt érdeklődőkkel, szíves felhasználásra, illetve kreatív átdolgozásra egyaránt:

  • A korábbi, közös foglalkozásaink átalakítása egy/két személyes verzióra.
  • Kártyajátékok bevitele lakószobákba.
  • Épületeink vidám feldíszítése (Húsvétra).
  • Hitélet gyakorlása lakószobákban (imádság, rózsafüzér).
  • 8-10 fős kis csoportokban – a távolságok megtartásával – megvalósítható foglalkozás, ahol tapasztalataink szerint nagyon bevált a keresztrejtvény fejtés és a lakók állapotától függő differenciálás is hatékonyabbá vált.
  • Egyéni segítő beszélgetések megvalósítása, jó idő esetén – természetesen a Lakók állapotának figyelembevételével és az óvintézkedések betartásával – a kertben, illetve udvaron.
  • Videotelefonos kapcsolattartás a hozzátartozókkal (tablet segítségével).
  • „Angyal szerepbe hozás”: egyik lakó segítsen valamilyen módon a másikon (most ne fizikai kontaktussal, hanem más egyéb módon), vagyis váljon az „angyalává”.  
  • Kis csoportos foglalkozások megtartása – az óvintézkedések betartásával – a kertben/udvaron.
  • Jó idő esetén – az óvintézkedések betartásával – udvari gyógytorna, ebéd után.
  • A közelmúltban elindított online vásárlás a jelen helyzetben meglehetősen nehézkessé vált, ezért mentálhigiénés munkatársainkkal a vásárlásokat átmenetileg személyesen intézzük rászoruló lakóinknak, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben.
  • Árvácska ültetés.
  • Vidám maszkok varrása és viselése.
  • Intézményen belül hangosított elmélkedés, lelki gyakorlat. Mindenki maradhat a saját szobájában és onnan hallgathatja, így garantálva biztonságukat.
  • Pozitív üzenet kihelyezése a kerítésre: „MINDANNYIAN JÓL VAGYUNK!”

Fentiekhez kapcsolódóan osztjuk meg Lisóczki Tünde és Poboriné Gábeli Erzsébet mentálhigiénés munkatársaink alábbi gondolatait is:

„Most nagyon fontos a jókedv, a humor, ezért minden adandó alkalommal igyekszünk Lakóink életébe ebből egy kis morzsát csempészni, legyen az néhány vicc vagy egy-két vígjáték, az örök klasszikusok repertoárjából:  Egy szoknya egy nadrág, Hippolit, Mágnás Miska, Horgász a pácban.

A húsvéti ünnepkör egy kiemelkedő fontosságú időszak minden évben az ember életében, melynek forgatókönyvét most átírták a világban zajló események. Ez azonban nem jelenthet akadályt, így mi igazítottuk Lakóinkkal a programokat a húsvéti ünnepkör eseményeihez:

  • Keresztút elmélkedése a Lakóink körében,
  • Filmvetítés Jézus életéről,
  • Passió vetítése,
  • Szenvedéstörténet, a nagyhét eseményeinek felelevenítése a Bibliából,
  • Húsvéti előkészület programja, melynek során az intézményen belül behangosított elmélkedést tart Intézményvezető Asszony”

A cikket összeállította: Bokorovics Tímea telephelyvezető