ÉFOÉSZ képzés - Kommunikáció az interneten

Az ÉFOÉSZ önérvényesítő csoportot működtet értelmi fogyatékossággal élő felnőtteknek, így a szervezésükben lakóink 2021 októberétől, minden csütörtökön, hat alkalommal képzésen vehettek részt. 

A képzés helyszíne Budapesten Csepelen, az Önálló Életviteli Centrumban volt, melyen hat értelmi fogyatékossággal élő lakónk tudott részt venni, Andi, Andris, Balázs, Berni, Laci és Roxi.

A képzés a kommunikációról, az internetes kommunikáció szabályairól, a bántalmazásról, hogy szavakkal is tudjuk egymást bántani, valamint az ÉFOÉSZ önálló életvitel alkalmazásról szólt. A képzésen elhangzott, hogy kinek mit jelent az önállóság, és hogy miként segít az okostelefon vagy tablet az önálló életben és mindezekről még házi feladatot is kaptak. Mindegyik alkalom nagyon barátságos, elfogadó, nyitott hangulatban zajlott, lakóink örömmel, szinte türelmetlenül várták az újabb alkalmakat. 

Az utolsó találkozáskor egy kis saját készítésű angyalkával kedveskedtek lakóink a képzést szervezőknek és a többi résztvevőnek.

Februárban saját helyszínen várjuk a folytatást, így a mozgássérült lakóink is részt tudnak venni a képzésen.

Hálásan köszönjük a kedves, türelmes oktatást, a jó hangulatot az ÉFOÉSZ munkatársainak, Czakó Tibornak és csapatának.