Czestochowai zarándoklat

A Fekete Madonna-képe évről évre a világ minden részéről vonzza a zarándokokat és turistákat egyaránt. 2017 június végén a Szeretetszolgálat munkatársai 64 fővel zarándokoltak a VI. Fekete Madonna Zarándokvonattal a Jansa Górán (Fényes hegy) található kegyképhez. A zarándoklat két fontos esemény jegyében szerveződött. Ünnepeltük a magyarok által alapított pálos rend kincsének, a Fekete Madonna kegykép megkoronázásának 300 éves évfordulóját, valamint a Szent László év alkalmából a zarándoklaton velünk volt Szent László egy csont ereklyéje.

A zarándoklaton a Szeretetszolgálat különböző intézményeinek munkatársaival együtt tölthettünk négy felejthetetlen napot, együtt élhettünk át felemelő pillanatokat és együtt erősödött keresztényi elkötelezettségünk. Fantasztikus élmény volt a 800 fős zarándokvonaton utazni, mint a „Szűzanya élő koronája”. Jól szervezett, lelki és spirituális élményekben gazdag programokon vehettünk részt.

2017. július 13.