Czestochowai zarándoklat beszámolók

Alább közöljük a Katolikus Szeretetszolgálat czestochowai zarándoklatán részt egy lakója és két  dolgozó beszámolóját az eseményről.

A zarándoklatról ide kattintva olvashat bővebben, illetve tekintheti meg képeinket.

 

„A Fekete Madonna Zarándokútra rendkívül nagy szeretettel, pozitív érzésekkel gondolok vissza. Nagyon sok zarándoklaton volt szerencsém már részt venni, de lelkileg ez adott a legtöbbet. A korábbiakban mindig busszal mentünk a zarándok utakra, ez volt életem első „vonatos” élménye.

Nagyon megható volt, amikor „térden csúszva” mentünk a Mária szoborhoz, s félkör alakban helyezkedtünk el. Megható volt a gyertyás körmenet is, amit szintén sosem fogok elfelejteni.

Ki kell, hogy emeljem, azt a fegyelmet és rendet, ami az egész út során jellemző volt. Nagyon összetartott az a nagy tömeg, amelynek én is részese lehettem.

Szavakban nem is tudom pontosan kifejezni, hogy mit adott nekem ez a néhány nap, csak köszönni tudom. Örülök, hogy a fenntartó Szeretetszolgálat, lehetővé tette, hogy nyugdíjasként is volt szerencsém ezen az úton részt venni.

Nagy köszönet a szervezésért, a programokért, az élményekért, amelyeket nem lehet elfelejteni!”

(Bakki N. Istvánné nyugdíjas, Szent Klára Idősek Otthona, Jászberény)

 

„Nagyon sok, a Szeretetszolgálat által szervezett, zarándoklaton részt vettem már, de mind buszos zarándoklat volt eddig.

Ez volt az első ”vonatos„ zarándoklatom, ami szerintem sokkal jobb, mivel a vonaton több hely van, nem kell a mosdó miatt rettegni, helyben volt minden! A mosdó kulturált és tiszta volt!

Nagyon jó, hogy volt étkező kocsi is, ahová bármikor át tudtunk menni! Ha ezt tudtam volna akkor nem cipeltünk volna (kávé, víz, ennivaló, stb.) annyi mindent!

Jó ötletnek tartottam, hogy a Szeretetszolgálat saját pólókat adott a zarándokoknak, így meg volt a valakihez való tartozás érzése. Ha minden napra jutott volna 1-1 db, akkor még annyi ruhát se kellett volna magammal hozni, mint amennyit becsomagoltam! 

Az étkezésből kiindulva, most már máshogy kivitelezném. Akárhová megyünk bolt, étterem van, sok ennivalót vissza is hoztam. Igaz ez az én egyéni döntésem volt.

Nagyon jók voltak a közös programok, de nekem tetszet, hogy volt választási lehetőségem, s ha úgy döntöttem, nem kellett részt vennem minden eseményen. Másik pozitívum, hogy rengeteg szabadidő jutott.

Ami egy kicsit zavart, a tisztálkodásnál, hogy kevésnek találtam a zuhanyzókat és az illemhelyiségeket. Az én folyósomon pl. 1 zuhanyzó és 2db wc volt, kb. 48 emberre.

A krakkói felvonulás egy igazi örök emlék marad számomra, ha nem tapasztalom meg, el sem hiszem, hogy van ilyen érzés, mint amit akkor éreztem!

Ősszegezve elmondhatom, hogy a vonat sokkal jobb, kényelmesebb a busznál.

Feltöltődve értem haza, rengeteg új élménnyel gazdagodva, megismerve egymást.

Köszönet mindenkinek, aki kitalálta, megszervezte, kivitelezte, hogy részt vehettem ezen az úton!"

(Vári Annamária - Ápoló, Szent Klára Idősek Otthona, Jászberény)

 

"Izgalommal vártam az utazás napját. Szép tájakon robogott a vonat Czestochowa és Krakkó felé a zarándoklókkal.

Jansa Górán (Fényes Hegy) gyönyörű látvány fogadott bennünket. Egy pillanatra az ember körül lelassult az élet. Valami más járta át az egész lényét. Csend, nyugalom, a régmúlt jutott eszembe. A zarándokok itt, ezen a helyen feltöltődtek testileg, lelkileg, imával, fohásszal.

Feledhetetlen élmény volt számomra az egész út. A legemlékezetesebb a kegyhelyen az ünnepélyes gyertyás körmenet. Krakkóban, a katedrálisban a püspöki szentmise nagyon szép volt és a többi látványért is csak köszönetet tudok mondani mindenkinek.

Remélem, lesz még ilyen felejthetetlen utazásban részem a zarándokokkal.

Isten áldjon mindenkit!" 

(Szűcs Tiborné - Takarító, Szent Klára Idősek Otthona, Jászberény)