Családi nap Lajosmizsén

2021. június 16-án 15 óra 30 perckor Családi nap rendezvényre vártuk sok szeretettel meghívott vendégeinket, ahol egy kötetlen délutánt tölthettünk el együtt jó hangulatban a Szent Lajos Otthon árnyas udvarán.

Ezt megelőzően 14 óra 30 perctől kezdődően hozzátartozói fórumra került sor lakóink családtagjai részvételével. A fórum teret kínált az otthon aktualitásainak megismerésére, valamint arra, hogy a résztvevők elmondják észrevételeiket, javaslatokat fogalmazzanak meg az ellátással kapcsolatban, hiszen közös célunk, hogy az idősek minél magasabb színvonalú és az állapotukhoz legjobban igazodó ellátásban részesüljenek. 

Nagy örömmel nyitottuk meg kapuinkat, hiszen alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy szoros kapcsolatot ápolhassunk az itt élők családjaival. Az eseményre színes programokkal, finom vacsorával készültünk. Dr. Vajda Norbert főigazgató köszöntőjében kitért arra, hogy milyen fontos a Katolikus Szeretetszolgálat intézményeiben a szeretetteljes gondoskodás, az egyéni szükségletekre reagáló ellátás biztosítása. Külön kiemelte, hogy az április 1-jén állami fenntartótól átvett intézmények esetében a már megszokott ellátási minőség garantálása mellett kezdődött meg a fejlesztő munka, amelyben elkötelezett munkavállalókra építhet a fenntartó és az intézmény vezetése. Ráczné Németh Teodóra intézményvezető a lakók és hozzátartozóik számára szervezett vidám rendezvény keretében első ízben köszönthette a jelenlévőket. Megköszönte a partneri együttműködést a lakóknak, hozzátartozóknak és munkatársaknak, valamint a jelenlévő egyházi személyeknek, a város polgármesterének, és külön köszönetét fejezte ki az átadás-átvételi folyamatban nyújtott partneri támogatásért a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kirendeltség igazgatójának, dr. Tóth Máriának és az átadó intézmény vezetőjének, Palásti Viktornak, akiket szintén a jelenlévők között köszönthettek a házigazdák. A színes programról a meghívott citerazenekar és az otthon lakói, dolgozói gondoskodtak. A lajosmizsei Rózsa Sándor Citerazenekar és az Őszirózsa Népdalkör visszatérő előadói az otthonnak, számos rendezvény jó hangulatát alapozták meg. Lakóink és dolgozóink gyermekei verssel, énekkel készültek.

Kellemes, jó hangulatú délután tölthettünk el így együtt, ahol alkalom kínálkozott a kötetlen beszélgetésre is a vacsora mellett. Ismét szép példáját tapasztalhattuk meg a széleskörű összefogásnak. Hálás köszönetünk mindenkinek, aki a nap sikeréhez jelenlétével, munkájával hozzájárult!