Családi Délelőtt

Két év kényszerszünet után, a korábbiaknál lényegesen szerényebb körülmények között került megrendezésre szeptember 24-én, szombaton délelőtt a Zárdakert Otthon Családi Délelőttje.

Intézményvezető asszony köszöntötte a szép számú vendéget, hozzátartozókat, barátokat, és ismerősöket. Beszédében kitért mind az elmúlt, mind az előttünk álló időszak embert próbáló nehézségeire, valamint azokra a felújítási munkákra és beszerzésekre, amelyek mindezek mellett megvalósulhattak. Szóba kerültek további beruházási tervek is, amik az itt élő idősek ellátását segítenék, és az ő mindennapjaikat tennék szebbé, könnyebbé.

A munkaerőhiány sajnos bennünket is érint, ezért is vagyunk nagyon büszkék azokra a munkatársakra, akik 10, 15, sőt 25 éve dolgoznak az Otthonban. Intézményvezető Asszony személyesen méltatta őket. 

Szalka Mihály atya is köszöntötte a jelenlévőket, majd lakóink műsorát láthatták az egybegyűltek. Az Álom Utazási Irodába elrepítő humoros, dalos és prózai elemeket is egyesítő produkció itt, és a pár héttel korábban Lakitelken megrendezett Tevékeny Élet Fesztiválon is nagy sikert aratott.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a gyóni Mesevár Óvoda gyermekei is műsorral készültek, valamint az óvónők énekkara is őszi dalcsokorral lepte meg a jelenlévőket.

Zárásként a dolgozók táncát tekinthettük meg, melyre most is nagy odaadással és lelkesedéssel készültek a lányok. Idén egy pergős rockyt mutattak be.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki akár előadóként, akár meghívottként, résztvevőként, vagy szervezőként hozzájárult a Családi Délelőtt sikeréhez!